Vágólapra másolva!
Az Olasz Labdarúgó Szövetség fegyelmi bizottsága úgy döntött, hogy a szerdai, félbeszakadt Como-Udinese bajnoki mérkőzés három pontját a vendégek kapják meg 2-0-s gólkülönbséggel, mivel a találkozót a hazai szurkolók rendbontása miatt nem lehetett befejezni.

Ezen kívül a comóiak a következő négy hazai összecsapásukat zárt kapuk mögött kötelesek megrendezni. A hazai szimpatizánsok a második félidőben többször megpróbáltak bejutni a pályára, ezért a bíró a 67. percben rövid szünetet rendelt el, majd - mivel nem csillapodtak a kedélyek - a 81. percben, 1-0-s Udinese vezetésnél lefújta a mérkőzést.

A Serie A állása és mesterlövészei/sport/focivilag/20021215serie.html

A Como híveit az háborította fel, hogy a bíró előbb a 29., majd a 31. percben is büntetőt ítélt csapatuk ellen - igaz, mindkettő kimaradt -, ráadásul a második esetnél kiállította Pecchiát. A vendégek ezek után Pinzi révén megszerezték a vezetést.

A 12. fordulóból elhalasztott találkozóra eredetileg november 28-án került volna sor, de a Comói-tó magas vízszintje miatt teljesen felázott, s használhatatlanná vált a pálya talaja.