Vágólapra másolva!
Belgiumban gólzáporos győzelmet aratott az Anderlecht úgy, hogy több mint egy félidőt hátrányban játszott a Beveren ellen. Görögországban menetel az Olympiakosz, Mexikóban bajnok a Toluca, Törökországban nyertek a "nagyok".

Az Anderlechtet az sem zavarta különösebben a Beveren elleni bajnokin, hogy több mint egy félidőt kellett emberhátrányban játszania, a brüsszeliek így is hét gólt rúgtak ellenfelüknek. A lila-fehérek gyorsan kétgólos vezetéshez jutottak az első játékrészben, ám két perccel a szünet előtt elefántcsontparti támadójuk, Aruna Dindane egy neki nem tesztő ítéletet követően meglökte a bírót, mire az habozás nélkül felmutatta neki a piros lapot. A jugoszláv Nenad Jesztrovics ennek ellenére még az első félidőben növelte a hazaiak előnyét, majd miután a második félidőben a Beveren szépített, tovább folytatódott az Anderlecht-henger. Különösen Jesztrovics játszott nagy kedvvel, ő még kétszer volt eredményes, teljessé téve mesterhármasát, de rajta kívül még Glenn de Boeck és Ivica Mornar is betalált.

A Mechelen elbocsátotta összes játékosát/sport/focivilag/20021210amechelen.html

Az Anderlecht azonban ezzel a győzelemmel is csak második helyen áll a tabellán, és hátránya meglehetősen tetemesnek mondható az FC Bruges-zsel szemben, a két csapat között ugyanis 11 pont a különbség. A listavezető a szezon során mindössze egy vereséget szenvedett és egyszer játszott döntetlent, a többi 17 mérkőzését megnyerte, a hét végén például az FC Lommel ellen diadalmaskodott 3-0-ra, és nehéz lenne elképzelni, hogy más csapat nyerje meg a bajnokságot.