Vágólapra másolva!
Rövid ideig attól is tartani lehetett, hogy elveszítheti a bal lábát Christian Ziege, a Tottenham Hotspur és a világbajnoki ezüstérmes német válogatott labdarúgója, akin csütörtökön sürgősségi műtétet hajtottak végre. A beavatakozás sikerült, mégis elképzelhető, hogy a 2002-2003-as idényben már nem léphet pályára.

A középpályás a 2-2-es döntetlennel végződött Charlton Athletic elleni bajnoki után feküdt kés alá, miután egy rúgás miatt a combizma feldagadt, és óriási fájdalmak kínozták. Ziege nem kért cserét, majd a 90. percben kiállították, de néhány órával a lefújást követően a sérült testrész a kétszeresére duzzadt, s emiatt a vérkeringés zavartalan működése is veszélybe került.

"Természetesen kellemetlen lenne, ha a szezon hátralévő mérkőzésein már egyáltalán nem számíthatnék rá, de a legfontosabb, hogy rendben felépüljön" - mondta a fővárosi csapat vezetőedzője, Glenn Hoddle.

Ziege az egyik londoni kórházban fekszik, s a körülményekhez képest jól van, bár egy körülbelül 25 cm-es vágás éktelenkedik a lábán, s a sebet majd csak akkor tudják összevarrni az orvosok, ha az izom visszanyeri a normális méretét.