Társoldalunk:

Újra Parreira a brazil futballkapitány

Az 1994-ben világbajnok együttes szakvezetőjét, Carlos Alberto Parreirát nevezték ki a tavaly június 30-a óta ötszörös világelső brazil labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányának.

A brazil sajtó szerint Carlos Alberto Parreira nem akarta elvállalni újra a labdarúgó-válogatott irányítását, végül Mario Jorge Lobo Zagallo tanácsára döntött úgy, hogy mégis aláírja a 2006-ig szóló szerződést. Scolari távozása után egy találkozóra Zagallo ült le a kispadra: a csapat november 20-án a Korea elleni barátságos mérkőzésen 3-2-es győzelemmel búcsúztatta a trénert.

Zagallo a brazilok öt világbajnoki címéből négy megszerzésében aktív szerepet játszott: 1958-ban és 1962-ben játékosként, 1970-ben szövetségi kapitányként, 1994-ben pedig technikai koordinátorként. A jövőben tanácsadóként dolgozik a nemzeti tizenegy mellett.

A Globo című lap úgy tudja, Parreira fizetése kevesebb lesz, mint amennyit elődje kapott (Scolari havi 250 ezer dollárt keresett). Elképzelhető, hogy többek között ez döntött a javára Oswaldo de Oliveirával, a Sao Paulo edzőjével szemben. Parreira állítólag már kedden felbontotta szerződését a Corinthiansszal, amellyel a második helyen végzett a bajnokságban, miután a döntőben meglepetésre kikaptak a Santostól.

A sikertréner harmadszor került a dél-amerikai együttes élére, először 1984-ben kapott megbízást. Legnagyobb sikerét második "uralkodása" végén aratta a vb-elsőség megszerzésével, majd le is mondott a megtisztelő, de roppant nehéz feladatáról. Érdekesség, hogy ugyanezt tette kisértetiesen hasonló helyzetben tavaly Luiz Felipe Scolari is, aki azóta már a portugálok legjobbjainak szakvezetője lett.

A másfél hónap múlva 60 éves szakember február 12-én Kína ellen mutatkozik be - nyolc és fél évi szünet után - ismét a brazil csapat szakmai irányítójaként.

KAPCSOLÓDÓ CIKK