Vágólapra másolva!
A futballközvetítésekből származó bevételek jelentős csökkenése a legszínvonalasabb európai bajnokságok közül talán a Bundesligát érintette a legjobban, a német klubok nagy része kénytelen volt meghúzni a derékszíjat ebben a szezonban. A germán első- és második vonal egyesületeinek képviselői január 30-án ülnek tárgyalóasztal mellé a helyzet javítása érdekében, és elképzelhető, hogy a Bundesliga kiírásán is változtatni fognak.

A hónap végén, Frankfurtban megrendezésre kerülő megbeszélésen az élvonal és a másodosztály csapatainak menedzserei vesznek részt, és a 36 klub elsősorban a televíziós bevételek kieséséből származó hiány megoldásán szeretne közös nevezőre jutni, illetve azt tárgyalja majd meg, hogy milyen más bevételi lehetőségek állnak a Bundesliga előtt. A legjelentősebb német sportmagazin, a Kicker amolyan előzetes tapogatódzásként körkérdést tartott az első osztály menedzserei között, és a közvéleménykutatás érdekes eredményt hozott.

A Bundesliga állása és mesterlövészei/sport/focivilag/20021214abundesliga.htmlMagyarok a Bundesligábanhttp://forum.origo.hu/forum?act=show&fid=29014

A probléma ilyeténképpen való felmérésében csupán a Borussia Dortmund nem vett részt, a BVB részéről Michael Meier úgy vélte, hogy nem célravezető, ha a tárgyaláson szóba kerülő témák túl korán a közvélemény elé kerülnek. A többi sportvezető azonban nem volt ilyen titkolózó, és válaszaik alapján elképzelhető, hogy a Bundesliga kiírásában lényeges változások történnek majd. A legfontosabb a létszám megemelése lehet, hiszen a 17 élvonalbeli menedzser közül tízen szívesen látnák, ha húsz gárda szerepelne a Bundesligában. Mindez négy fordulóval többet jelentene, a bevételi többlet pedig nem annyira a jegyeladásokból, hanem a televíziós társaságoktól kapott nagyobb pénzből jönne.

Angliában, Franciaországban és Spanyolországban is húsz gárda szerepel az élvonalban, ami szintén a létszámemelés mellett szólhat. A németeknél egyébként egy alkalommal már előfordult, hogy ennyien játszottak a legjobbak között: az egységes Németország létrejötte után, az 1991-92-es idényben, amikor is az egykori NDK-ból is csatlakozott két együttes a pontvadászatba. Érdekes, hogy az ötlettől éppen a legnagyobb klubok ódzkodnak: a Bayern München alelnöke, Karl-Heinz Rummennigge szerint nem a mennyiség, hanem a minőség számít, és a Leverkusen vezetője, Wolfgang Holzhäuser is tiltakozott a létszámemelés ellen.

Egy másik visszatérő ötlet az osztályozók ismételt bevezetője. Egészen 1991-ig csak két csapat esett ki egyenesen a német élvonalból, a harmadik feljutó hely kiléte pedig egy osztályozón dőlt el, a másodosztály harmadikja az első osztály 16. csapatával mérkőzött meg. A Kicker közvéleménykutatása szerint a jelenlegi élvonal menedzserei közül heten támogatják, ha visszatérnének ezek az idők, jó néhányan pedig nem egy, hanem két kieső, illetve feljutó helyezést döntetének el ilyen módon. A VfB Stuttgart trénere, Felix Magath szerint pedig egyenesen az lenne az üdvözítő, ha a Bundesliga utolsó három helyezettje és a másodosztály első három gárdája egy mini rájátszásban döntené el, hogy ki folytathatja a legjobbak között.