Vágólapra másolva!
Az EFE spanyol hírügynökségre hivatkozva közölte a Marca internetes kiadása, hogy legkésőbb a hét végéig menesztik Louis van Gaalt, a Barcelona labdarúgó-csapatának szakvezetőjét, utódja nagy valószínűséggel Bernd Schuster, az együttes egykori csillaga lesz.

A fenti hírforrás szerint Joan Gaspart, a súlyos válságba került klub elnöke napokon belül megállapodik a 43 éves edzővel, aki a játéktól történt visszavonulása óta a német Fortuna Köln, illetve az 1. FC Köln csapatánál dolgozott, jelenleg a spanyol második ligás Jérez szakvezetője.

A Primera División állása és mesterlövészei/sport/focivilag/20030118aprimera.html

Az elmúlt negyvennyolc órában, a Valenciától szombaton elszenvedett 4-2-es vereség óta az olasz Alberto Zaccheroni és a szerb Radomir Antic neve is felmerült, mivel jelenleg mindketten munka nélkül vannak. Szóba került egy házon belüli megoldás is, a jelölt Quique Costas, Juan Carlos Pérez Rojo vagy Carles Rexach volt.

Ch. Gáll András