Vágólapra másolva!
A gyenge szereplés miatt menesztették Fernando Vazquezt, a spanyol labdarúgó-bajnokságban tizennyolcadik, azaz kieső helyen álló Rayo Vallecano vezetőedzőjét. Santiago Solari, a Real Madrid középpályása nem tudott megállapodni az Internazionaléval, így a játékos marad a fővárosiaknál.

A madridi Rayo Vallecano vasárnap hazai pályán 1-0-ra kikapott a Valladolidtól, s az utóbbi négy fordulóban ez már a gárda harmadik veresége volt. A 48 éves szakember lehetséges utódjaként a paraguayi Gustavo Benítezt és az argentin Oscar Ruggerit emlegetik. A klubvezetés nem közölte, hogy mikor nevezi ki az új trénert.

A második helyen álló Real Madridhoz kapcsolódó hír, hogy Santiago Solari, a királyi gárda labdarúgója nem tudott megállapodni az Internazionaléval, így a Bajnokok Ligája-címvédőnél folytatja a pályafutását. "Anyagi kérdésekben nem jutottunk közös nevezőre az olaszokkal. Az ügy ezzel lezárult, Solari a spanyol fővárosban marad" - mondta az argentin középpályás menedzsere.

Albertini hajrágólja elkeserítette Figót/sport/focivilag/20030119albertini.html

A brazil szupersztár Ronaldo augusztus 31-én szerződött Milánóból Madridba 35 millió euróért plusz egy januárban érkező, 10 millió értékű futballistáért. A királyi gárda Solarit ajánlotta az Internek, de az üzlet meghiúsulásával kérdéses, hogy a két klub miként próbálja rendezni a tavalyi világbajnokság gólkirályának átigazolását.