Vágólapra másolva!
Rovatunkban igyekszünk napi rendszerességgel összefoglalni a labdarúgó játékospiac legfontosabb történéseit: kit igazoltak le, ki iránt érdeklődnek, kire nem tartanak igényt Európa és a világ élklubjai. Ki megy ma? Hírek és pletykák egy cikkben.

A Birmingham City immár ötödik új igazolását szerezte be az elmúlt két hétben: a kiesés ellen küzdő együttes megszerezte az Arsenalnél mellőzött védőt, Matthew Upsont, akit a Leeds United is szeretett volna leigazolni. Olaszországban a Torino is hasonlóképpen szeretne megmenekülni: a Bikák az AC Parmától kölcsönkapták Massimo Donatit, aki a legutóbbi szezont még az AC Milanban töltötte. A Valencia hosszas tárgyalássorozatot követően leigazolta a francia Stade Rennes jobbhátvédjét, Anthony Reveillere-t, akiért most egymillió eurót fizetettek, és további ötöt kell egy éven belül átutalniuk a bretonoknak.

A szlovák Inter Bratislava eladta válogatott támadóját, Juraj Czinegét a török Elazigspornak, a román UTA Arad pedig futballtörténelmet írt azzal, hogy szerződtette a francia másodosztályú Beauvais játékosát, Emilien Saint-Germaint: gall focista ugyanis korábban sohasem játszott Romániában. Az egykori világklasszis kolumbiai támadó, Faustino Asprilla is talált magának csapatot: az elkövetkező egy évben a chilei Universidad de Chilében rúghatja a labdát.

A Bayern Münchennél Oliver Kahn első számú helyettesének számító Stefan Wessels iránt a jelenleg a másodosztályban szereplő, ám feljutásra álló 1. FC Köln érdeklődik. A Manchester Citynél kevés játéklehetőséget kapó Lucien Mettomo kölcsönbe a francia Sochaux-ba kerülhet, míg a manchesteriek továbbra sem tette le a bordeaux-i David Sommeil leigazolásáról. Az FC Nantes négymillió dollárt ajánlott az argentin Vélez Sarsfield támadójáért, Roberto Nanniért. A Barcelona holland szélsője, Marc Overmars szerint több angol klub is bejelentkezett érte, a pletykák szerint ezek egyike a Liverpool lehet. A Serie A-ból két csapat is érdeklődik a lengyel Wisla Kraków válogatott támadója, Maciej Zurawski iránt: az UEFA-kupában remeklő csatárt a Modena és a Reggina is leigazolná.

Ki a legjobb focista?http://forum.origo.hu/forum?act=show&fid=36550

A Bajnokok Ligájában még mindig versenyben lévő FC Basel szabadlistára tette a dél-afrikai George Koumantarakist, és a hír hallatán az angol élvonalbeli Bolton Wanderers, valamint a másodosztályú Preston North End rögtön bejelentkezett érte. Az Aston Villa viszont visszautasította a Real Betis ajánlatát a kolumbiai csatárért, Juan Pablo Angelért.