Társoldalunk:

Hrutka már a Frankfurttal edz

Két év után ismét a német Eintracht Frankfurt csapatában tréningezett Hrutka János, a Ferencváros tavaly tél óta elfelejtett labdarúgója. A védő Willi Reimann, a Frankfurt edzőjének kérésére érkezett a hesseni klubhoz, ahol a hét végéig eldől, szerződtetik-e a magyar játékost.

Hrutka leigazolásának esélyeiről így nyilatkozott az [origo]-nak: "Kemény edzéseken vettem részt, s kicsit el is fáradtam, ami nem csoda, hiszen régen játszottam élvonalbeli tétmérkőzést, a Bundesliga-terhelés pedig köztudottan erős. Ugyanakkor nagy örömömre abszolút barátian üdvözöltek az Eintrachtnál, az edzőn kívül a legutóbb Rostockban szerepelt Beierle, továbbá a régi frankfurti futballisták, Schur, Bindewald, Nikolov régi ismerősként köszöntöttek, azaz a beilleszkedéssel nincs gond. Az esetleges leigazolásom pedig péntekig eldől, mivel Németországban ekkor jár le az átigazolási időszak"

A magyar játékos szerdáig mindenképpen felveszi a kapcsolatot Kovács Attilával, Hrutka ugyanis addig kért haladékot a Kispest-Honvéd menedzserétől, hogy elfogadja-e a piros-feketék ajánlatát, avagy Németországba szerződik.

Bánki József

KAPCSOLÓDÓ CIKK