Vágólapra másolva!
Szemben az edzőtáborban tapasztalt körülményekkel és a tréningek ritmusával, nem éppen zökkenőmentesre sikeredett az MTK Hungária küldöttségének hazatérése Ciprusról, a pilóták sztrájkja miatt ugyanis a kék-fehér együttes Bécs érintésével tudott csak nagy nehezen Budapestre jutni.

"Úgy tudjuk, a ciprusi légitársaság pilótái sztrájkoltak, ezért voltak fennakadások, s emiatt kellett a jordán légitársaság gépével Bécsig repülnünk" - mondta az [origo]-nak Egervári Sándor, a kék-fehérek edzője. "Kedd délután helyett így csak este érkezünk Budapestre, de ennél nagyobb bajunk soha ne legyen. Az edzőtáborban az előre eltervezett munkát elvégeztettük a fiúkkal, mindössze egy-két tréninget hagytunk ki, a nagy esőzés után alaposan felázott, mély talaj miatt. A következő napokban folytatjuk az alapozást, majd készülünk a hét végi, debreceni teremtorna döntőjére, februárban pedig visszatérünk Ciprusra, ahol a terhelések mellett már több edzőmeccset is játszunk."

Elfogytak a debreceni teremdöntő jegyei/sport/magyarfoci/20030128elfogytak1.html

Ezek után a ciprusi edzőtáborban tesztelt Da Silva képességei felől érdeklődtünk, s a brazilról az MTK mestere a következőket mondta: "Jó benyomást tett ránk, ezért is hoztuk magunkkal Budapestre. Ugyanakkor szeretnénk még tesztelni, noha egykori játékosunk, Halmai Gábor is meglehetősen jó véleménnyel volt a csatárról, szerinte csak azért nem kapott több lehetőséget csapatában, mert a posztján két izraeli vetélytársa akadt."

Az MTK vasárnap a debreceni Főnix-csarnokban a Ferencváros, a DVSC, a ZTE, a Haladás és a REAC társaságában lép műfűre a Borsodi teremlabdarúgó-bajnokság fináléjában.

Bánki József