Vágólapra másolva!
Meglehetősen rossz idők járnak mostanában az angol Fulham együttesére: a londoni együttes a vártnál sokkal rosszabbul szerepel a Premier League-ban, és a tabella alsó felében tartózkodik, stadionjuk, a Craven Cottage felújítása is megfeneklett, ráadásul könnyen elképzelhető, hogy a FIFA transzferstoppal bünteti az egyesületet. Ez utóbbinak az az oka, hogy a Fulham még mindig nem fizette ki a másfél évvel ezelőtt igazolt Steve Marlet vételárának utolsó részletét az Olympique Lyonnak, igaz, az angolok szerint a transzfer során szabályellenes dolgok is történtek.
Forrás: EPA
Marlet vételárának utolsó részletét még nem törlesztette a Fulham Fotó: EPA

A Fulham 2001-ben jutott fel az élvonalba, köszönhetően tulajdonosa, a multimilliárdos Mohammed al-Fayed fontjainak, és Jean Tigana együttese a Premier League-ben való minél jobb szereplés érdekében alaposan megerősítette játékoskeretét. A legdrágább új szerzemény az Olympique Lyontól szerződtetett csatár, Steve Marlet volt, akit 2001 augusztusában 11,5 millió fontért vettek meg - ez egyébként klubrekordot jelentett a londoniak számára. A játékos sérülése miatt nem tudta azt nyújtani, amit vártak tőle, bár a legutóbbi bajnokságban így is hat gólig jutott, a mostani pontvadászatban pedig négy találatnál tart, a Fulham pedig az eredeti megállapodásnak megfelelően részletekben fizette a Lyonnak a focista vételárát. A legutolsó, 2,5 millió fontos részletet december 14-ig kellett volna átutalni a lyoniaknak, ám a londoniak ezt nem tették meg, és arra hivatkoztak, hogy szabálytalanságot fedeztek fel a transzfer körül.

A Fulhamnek ugyanis tudomására jutott, hogy a focista vételárából az átigazolást elősegítő ügynökség, a BMB Conseils (amelyet két testvér, az egyaránt menedzserként tevékenykedő Sébastien és Pascal Boisseau hozott létre) a Lyontól megkapta a pénz egy részét, körülbelül kétmillió fontot, márpedig ez ellenkezik a FIFA szabályaival, amelyek szerint az ügynökség csak közvetítőként vehetett volna részt az üzletben. Sőt, az angol klub belső vizsgálatot indított az ügyben, mert az is felmerült, hogy esetleg a csapat francia mestere, Jean Tigana is benne volt a "buliban", arról nem is beszélve, hogy a hírek szerint Marlet lyoni kontraktusában benne szerepelt, hogy az esetleges átigazolási díjából ő is részesül. Mind a szakvezető, mind a futballista vehemensen cáfolta, hogy részt vettek volna a transzferben, Marlet pedig elmondta, hogy szerződésében valóban szerepelt egy ilyen záradék, de ő lemondott a neki járó összegről annak érdekében, hogy könnyebben igazolhasson Angliába. A Fulham eközben bírósági eljárást indított a két ügynök, a Boisseau testvérek ellen, és nem volt hajlandó kifizetni az utolsó részletet.

Ki nyeri a Premier League-et?http://forum.origo.hu/forum?act=show&fid=50708

A Lyon erre a FIFA-hoz fordult az ügyben, mondván, ők semmilyen törvénytelenséget nem követtek el. A nemzetközi szervezet újabb határidőt szabott meg (január 20.), ám a Fulham ezt sem tartotta be, és még mindig nem fizetett, ráadásul a FIFA szerint erre semmilyen hivatalos indoklást nem adtak. Mindez azt jelenti, hogy az angol klub büntetést kaphat, vagyis amíg az ügy nem rendeződik, addig egyetlen új futballistát sem igazolhat. Jelen esetben persze ez nem sokat jelent, hiszen az átigazolási időszak lejártával a focisták amúgy sem válthatnak klubot, vagyis a Fulhamnek a nyárig van ideje. Mindeközben a Lyon egy brit ügyvédet fogadott fel annak érdekében, hogy megvizsgálja, milyen jogi lépéseket tehet a Fulham ellenében.