Vágólapra másolva!
A március 29-ei, Lengyelország elleni Európa-bajnoki selejtezőre készülő magyar labdarúgó-válogatott február 12-én, szerdán magyar idő szerint 17.30 órakor az Eb-csoportjában hibátlan teljesítménnyel élen álló Bulgáriával játszik a ciprusi Larnacán. A Magyar Labdarúgó Szövetség szerdai sajtótájékoztatóján Bozóky Imre elnök kijelentette: a kontinensbajnokság sikerességéhez nagyon fontos a szurkolók és a sajtó segítsége. Gellei Imre szövetségi kapitány elmondta: bízik a győzelemben, s mind a húsz játékosát kipróbálhatja majd, ugyanis a bolgárok elleni derbin mindkét edző akárhányszor cserélhet.
Forrás: MTI
Gellei Imre szövetségi kapitány és Bozóky Imre MLSZ-elnök
Fotó: MTI

Bozóky Imre MLSZ-elnök szerint több szempontból is szerencsés választás a ciprusi túra: egyrészt olcsóbban ki lehet hozni, mintha Budapesten fogadtuk volna a kiváló formában lévő Bulgáriát, másrészt rendkívül kedvező a klíma a szigetországban, így a hazainál jobb feltételek várnak majd labdarúgóinkra. "Jól startoltunk a selejtezőkön, ezért, hogy végre valóra váljon a szurkolók álma s kijusson a válogatott egy nagy világversenyre, rendkívül fontos év lesz a 2003-as" - szögezte le Bozóky Imre.

Ezt követően Magyar Zoltán, a válogatott menedzsere arról beszélt, hogy a három legtöbb válogatott játékost biztosító magyar klub focistáinak nem kell majd sokat utazniuk, mert az FTC, az MTK és a ZTE is Cipruson edzőtáborozik: "Valakinek csak át kell mennie majd az út másik oldalára" - jegyezte meg viccesen Magyar, majd hozzátette: "A küldöttség vasárnap indul, és csütörtökön érkezik haza. A mérkőzés ingyenes lesz, és szívesen várjuk a kint 'nyaraló' magyar turistákat, és várhatóan sok ciprusi Limasszol-drukker is kilátogat majd a mérkőzésre, minthogy Sebők József a helyi bajnokság egyik legnagyobb sztárjának számít. Rajtuk kívül várunk még 25-30 magyar ENSZ-katonát is."

Bulgária bombaformában

A 2004-es Eb kvalifikációs küzdelmeit valóban tökéletesen kezdték a bolgárok, legyőzték Belgiumot, Horvátországot és Andorrát is, kilenc pontjukkal elsők a nyolcadik csoportban, s ez a tény is jelzi, hogy erős ellenféllel szemben kell majd helytállnia Larnacában, az Ammochotos-stadionban a magyar csapatnak.



Gellei Imre szövetségi kapitány így vázolta reményeit, várakozásait: "Szerénynek kell lennünk, mert bár tavaly szép eredményeket értünk el, egyenlő eséllyel vesszük fel a versenyt a továbbjutásért riválisainkkal. Célunk ettől függetlenül a csoportelsőség, mert úgy vélem, tavaly egy lelkileg és mentálisan is erős együttest sikerült összehoznunk. Babost most klubja kérésére nem játszatom, ám kapusposzton nincsen gond, Szűcs Lajos egyenértékű a két Gáborral. Böőr Zoltán megsérült, a helyére Komlósi Ádám és Füzi Ákos pályázott jó eséllyel, s mivel előbbi megsérült, utóbbi kapott meghívót."

Gellei: Pár év múlva vi-lágverő csapatunk lehet/sport/magyarfoci/20021127gellei.htmlLehet magyar focistából világsztár?http://forum.origo.hu/forum?act=show&fid=26844A zimbabwei foci megelőzte a magyart/sport/magyarfoci/20030115zimbabwe.htmlAz Eb-selejtezők menet-rendje és eredményei/sport/focivilag/20020905azebselejtezok.htmlAz MLSZ honlapjahttp://www.mlsz.hu

Sok szurkolót foglalkoztat a kérdés: vajon a Grazban kitűnően futballozó, egykori FTC-játékos Szabics Imre neve miért csak a biztonsági tartalékoknál és az U21-es csapat keretében található meg? Gellei kihangsúlyozta: a jövőben Szabicsnak a nagycsapatban is helye lehet. Ezenkívül az olimpiai együttes tehetséges játékosai közül többeket is folyamatosan szemmel tart, például Buzsáky Ákost és Bodor Boldizsárt is. Egyelőre mindhárman "csak" az utánpótlás válogatottat erősítik, aminek viszont nagyon örülhet Róth Antal, a fiatalok kapitánya.

A magyar válogatott vezetése természetesen figyelemmel kíséri a riválisok meccseit is: "A lengyeleknek új kapitányuk van, így nagyon fognak hajtani, ők a horvátokkal és a bosnyákokkal meccselnek, míg a svédek Algéria, a lettek pedig Litvánia ellen mérik le erejüket barátságos meccsen. Mindegyik találkozóra küldök ki megfigyelőt, de természetesen mi vagyunk a legfontosabbak, nekünk kell majd megverni ellenfeleinket" - tette hozzá Gellei Imre.

A mérkőzést a Petőfi rádió élőben közvetíti, a televíziós közvetítésről jelenleg is tárgyalnak, de valószínűleg nem kerül képernyőre a Magyarország-Bulgária barátságos mérkőzés.

Juha Pál