Vágólapra másolva!
Takahara Naohiro, a Hamburg labdarúgócsapatának japán csatára 500 liter sört nyert azzal, hogy vasárnap a Bayern München elleni Bundesliga-mérkőzés 90. percében gólt lőtt. Az 1-1-re végződött találkozó előtt a világhírű Hamburger Brauerei nevű cég ajánlotta fel a tetemes mennyiségű nedűt annak a játékosnak, aki beveszi a világbajnoki ezüstérmes kapus hálóját.

Kahn az összecsapás előtt már 713 perce nem kapott gólt, végül saját, 736 perces rekordját megjavítva 802 percig őrizte érintetlenül hálóját. "Örülök, hogy találatommal segíthettem a csapatnak" - mondta Takahara. "A sört természetesen együtt isszuk meg."

A huszonhárom éves csatár - aki huszonhat találattal gólkirály volt Japánban az elmúlt idényében - decemberben igazolt a Hamburghoz.

A Bundesliga állása és mesterlövészei/sport/focivilag/20030208abundesliga.html

A kiesés ellen küzdő Leverkusennél más foglalkoztatja a vezetőséget: kedden tárgyalnak Klaus Toppmöller vezetőedzővel a csapat jövőjéről. A megbeszélést eredetileg hétfőre hívták össze, de a szakember gyomorpanaszaira hivatkozva halasztást kért. Az előző szezonban ezüstérmes és Bajnokok Ligája-döntős együttes a 2002/2003-as idényben katasztrofális teljesítményt nyújt: húsz forduló alatt mindössze húsz pontot gyűjtött, s mindössze egy ponttal előzi meg a már kieső helyen álló, tizenhatodik Mönchengladbachot.

A Bayer szombaton 2-1-es vereséget szenvedett a Bochum otthonában. Sokan úgy vélik: ez Toppmöller menesztését jelenti, a vezetők azonban cáfolják a feltételezést, s azt állítják, hogy a keddi tárgyaláson nem a tréner jövője lesz a téma.