Vágólapra másolva!
Jellemző, hogy kapusokban milyen jól áll a magyar futball, hogy a nemzetközi porondon elismert Rabóczki Balázs a magyar válogatottban  - Király Gábor, Babos Gábor és Szűcs Lajos mögött - legjobb esetben is a csak a negyedik számú hálóőr. Pedig a Dunaferr "portásáról" a miénknél lényegesen erősebb svéd és dán labdarúgásban is dicsérően beszélnek az FC Köbenhavn együttesében például hivatalos bemutatkozó mérkőzésén még tizenegyest is hárított.
Forrás: MTI
Rabóczki Balázs első, hivatalos koppenhágai mérkőzésén büntetőt is hárított

- Milyen fogadtatásban részesült Koppenhágában?
- Nem verték nagydobra az érkezésemet, elvégre nem Ronaldo, vagy Figo jött a klubhoz, ugyanakkor sok pénzt fizettek értem, ennek megfelelő a figyelem is irántam. Tény az FC Köbenhavn csapatánál nem sokat hallottak rólam, ami érthető, hiszen egy kis svéd csapatban, a Norrköpingben védtem, márpedig mostani kenyéradóm messze a legnépszerűbb klub Dániában. Csak a norvég Rosenborgot szokták párhuzamba állítani az FCK-val, de errefelé vallják, nincs náluk kedveltebb együttes Skandináviában. Mindezt már rövid ittlétem alatt is megtapasztalhattam.

- Az öltözőben gyorsan elfogadták?
- Ezt egyelőre nem tudtam lemérni, ráadásul az elfogadás mindenkor teljesítményfüggő. Különben nem egy beszédes társaság, a keretet kőkemény profik alkotják, az edzéseken maximálisan hajt mindenki, ám amint lefújják a foglalkozást nincs kvaterkázás, viccelődés, a játékosok rohannak haza. Persze a tréningeken azért kiszúrtam, hogy egyre nagyobb a szimpátia irántam, ám tudom, az igazi vizsga a bajnokikon következik. Az edzőnk, Hans Backe például mindenben támogat, ami érthető, mivel az ő kérésére igazoltak le, de fontos számomra az is, hogy a kapusedzőnk véleménye is pozitív az eddigi produkciómról.

A dán lapok dicsérik Rabóczkit

Meglepően meleg fogadtatásban részesített a dán sajtó Rabóczki Balázst, a Dunaferr egykori kapusát. A jelek szerint a dán tollforgatók naprakészek a szomszédos Svédország labdarúgásából, hiszen Balázs minden Norrköppingben elért sikerét kívülről fújták. Megírták, hogy fiatal kora ellenére rutinos, komoly nemzetközi tapasztalattal rendelkezik és megajándékozták három válogatottsággal is - tévesen.
Az FC Köbenhavn új "cerberusa" ugyanis csak három válogatott kerettagságot jegyez, de nem titkolt célja az, hogy Skandinávia egyik legjobb csapatában felhívja magára Gellei Imre szövetségi kapitány figyelmét. Az FCK honlapján pedig folyamatosan arra okítják a szurkolókat, hogy miként ejtik helyesen Rabóczki keresztnevét. A klub önjelölt nyelvtanára a magyar gasztronómia nagy híve lehet, mert szerinte a Balázst ugyanúgy ejtik ki, mint a gulyást, csak éppen a gu- helyett ba-t mondanak. Mi tagadás, sajátos nyelvelemzés.
Szakmailag komolyabb információt hordoz Hans Backe, az FC Köbenhavn edzőjének véleménye, aki szerint a magyar kapus kitűnő munkát végzett eddig: "Nem lepett meg az edzéseken nyújtott teljesítménye, hiszen, ha rövidebb ideig is, de dolgoztunk már együtt Salzburgban. Figyelemmel kísértem a játékát a Norrköpingnél is, ahol szinte egyedül tartotta a lelket társaiban, nem rajta múlott a kiesés. Több magyar futballistával dolgoztam az utóbbi években, így Lipcseivel, Sáfárral, Korsós Attilával, s általában jó a véleményem a magyar játékosokról. Biztosra veszem, hogy Balázzsal a jövőben is jól kijövünk majd egymással. vele egyértelműen erősödött az amúgy is kitűnő játékos keretünk." - mondta az FCK svéd vezetőedzője.
"Kiváló a labdafogása, már ez első egymás elleni játéknál bemutatott két olyan védést, amire csak igazi klasszis képes. Öröm vele dolgozni" - mondta Per Wind kapusedző szakmai értékelésként Rabóczkiról.

Mentalitásban és színvonalban mekkora különbséget lát a svéd és a dán foci között?



-Említette legkomolyabb riválisát, ami után kötelező a kérdés: mennyi esélyt ad magának csapatba kerülésre?
- Csak a rend kedvéért, négyen pályázunk a kapusposztra, és valóban a rutinos, 31 éves Kihlstedt a legnagyobb riválisom, akinek képességeire jellemző, hogy Hedman mögött ő a svédek második számú kapusa, s meghívást kapott a Tunézia elleni szerdai fellépésre is. Mégis komoly esélyt látok arra, hogy velem kezdődjön az FCK összeállítása, igaz, ehhez 110 százalékot kell teljesítenem. Mindez nem csupán nekem, hanem a magyar futballnak is nagy elismerés lenne, sőt, amolyan sportdiplomácia siker is. Gondoljon bele, ha a svéd edző nem honfitársát, hanem engem védetne, az olyan, mintha Détári Lajos kivinne Vietnamba, ám ott a hanoi kapust szerepeltetné helyettem.

- Miként telnek a hétköznapjai a dán fővárosban?
- Párommal, Brigivel eleve bekalkuláltuk, hogy az első két hónap nehéz lesz, a nyelv is kicsit más, mint a svéd, s egyelőre szállodában lakunk, a klub egyik alkalmazottja fuvaroz minket edzésre és vissza a hotelbe. Viszont hamarosan beköltözhetünk az egyesület által bérelt lakásba és kifejezett autóőrültként nagyon várom már a kocsit is, amit a napokban kaphatok meg.

- Milyen járgányra számít?
- Mivel a Mercedes és a Volkswagen is az FCK főtámogatói közé tartozik, úgy tudom egy "Mercit" raknak alám.

- A magyar futball ügyeiben mennyire naprakész, hallott például a Dunaferr összeomlásáról?
- Rettenetesen elszomorított a hír, mivel egy remek társaságot "sikerült" szétverni Újvárosban. Nagyon sajnálom a fiúkat, sokat tettek a klubért, nem ilyen sorsot érdemeltek. Ugyanakkor engem is vastagon érint a klub tönkremenetele, hiszen jó ideje tartoznak nekem, ráadásul a dániai szerződésemből is pénzhez jutottak, ami után Újvárosban az egyik vezető a szavát adta, hogy ebből az összegből már tényleg kifizetnek. Azóta is várom a pénzemet, ám képtelen lennék a földön fekvő klubba, ez által áttételesen a még mindig ott maradt játékosokba belerúgni, ezért valószínűleg nem az egyesületet, hanem konkrét személyeket jelentek fel. Ez is jellemző egyébként, hogy itt egy éve csak a futballra kell koncentrálnom, ám a magyar futball agóniája még ebben a balladai nyugalomban is utolér.

Ki a legjobb focista?http://forum.origo.hu/forum?act=show&fid=36550

Beszélgetésünket követően aztán Rabóczki "letudta" első hivatalos mérkőzését a Köbenhavn együttesében, s a svéd Landskrona elleni 3-1-es győzelemmel végződött bemutatkozása remekül sikerült. A magyar kapus ugyanis pazar védések mellett egy 11-est is hárított, nem véletlen, hogy a dán sztárklub háza táján mindenki biztos abban, hogy vele kezdődik majd az FCK összeállítása a márciusi bajnoki nyitányon.

Bánki József