Vágólapra másolva!
Egyre idegesebb lehet Garami József, a Ferencváros szakmai igazgatója. A múlt hét végén az orosz Torpedo Moszkva ellen Zováth János hosszabb hetekre, míg Gera Zoltán tíz napra dőlt ki a sorból, a pénteki, Nagyszombat (Trnava) elleni edzőmeccsen pedig Gyepes Gábor, Kiss György és Kriston Attila is megsérült.

A szlovákiai másodosztályú csapat már a 13. percben megszerezte a vezetést a zöldek ellen (0-1), ám tetézte a magyar együttes baját, hogy Kisst és Gyepest is le kellett cserélni sérülés miatt. Nem sokkal később Tököli egyenlített (1-1), a második félidőben pedig szinte teljesen új csapatot küldött pályára Garami József, ugyanakkor jellemző, hogy a játékosként és pályaedzőként is funkcionáló Keller Józsefnek, a Fradi rutinos bal bekkjének kényszerűségből belső védőt kellett játszania.

Hajrá Fradi!http://forum.origo.hu/forum?act=show&fid=26900

Kriston sérülésénél már tetőfokára hágott az aggodalom a zöld-fehérek stábján belül, jóllehet, a nehézségek dacára is kapujához szegezte ellenfelét a Fradi. Mindez a 79. percben eredményre is vezetett, ekkor a fiatal Huszti közelről értékesítette Sowunmi centerezését (2-1). A hajrában azonban ismét bosszankodhattak a ferencvárosiak, a játékvezető négy percet hosszabbított, és a szlovákiai együttes a 92. percben egalizált is (2-2)

Persze Garami József nem is az eredmény, hanem az újabb három sérülés okán volt elkeseredve. A zöldek jövő keddig edzőtáboroznak Larnacán, immáron alaposan megcsappant létszámban.

Bánki József