Vágólapra másolva!
A Girondins Bordeaux a télen alapos kiárusítást tartott, hiszen négy futballista is elhagyta a klubot, köztük három olyan, aki a bajnokság kezdetén még alapembernek számított. Ne gondoljuk azonban, hogy az egyesület elképzelés nélkül szabadulna meg focistáitól: a Girondins-nél az FC Nantes vagy az AC Le Havre nyomába szeretnének lépni, és rövid időn belül elsősorban a saját utánpótlásra építenék a csapatot. A téli átigazolási szezon tehát a fiatalítás jegyében telt el.

A France Football bajnokság előtti kiadványában a Girondins tervezett kezdőcsapatában David Sommeil, Jérome Bonnissel és Christophe Dugarry is helyet kapott, és az ősz nagy részében valóban mind a hárman rendszeresen pályára is léptek a csapatban. Az előző esztendőben lejátszott húsz bajnokiból Sommeil 17 mérkőzésen szerepelt, mindegyiken kezdőként, Dugarryt 14 találkozón vetették be, míg Bonnissel 11 összecsapáson futott ki a gyepre a Bordeaux mezében, ám a télen mindegyiküket elengedte a klub vezetése. Dugarry a Birmingham Cityhez került kölcsönbe, Sommeil a Manchester Citynél fejezheti be a szezont, míg Bonnissel a skót Rangers FC labdarúgója lett. Rajtuk kívül távozott még a klubtól a csatár Christophe Sanchez is, aki a Veneziába igazolt - igaz, ő az ősszel csupán négy mérkőzésen szerepelt, és mindegyiken csak perceket kapott.

Ezzel együtt e négy labdarúgó távozása papíron jelentős érvágást jelentett, azonban érdekes módon a csapat eredményei éppen akkor kezdtek javulni, amikor sem Sommeil, sem Bonnissel, sem pedig Dugarry nem állt a gárda rendelkezésére. A 19. fordulóban hármójuk közül már csak Sommeil volt a pályán, vagyis egyedül ő vette ki a részét az akkor listavezető OGC Nice elleni fölényes, 4-0-s győzelemből, a huszadik játéknaptól kezdve pedig már egyikükre sem számíthatott Elie Baup mester - a Girondins pedig egy hat mérkőzésből álló veretlenségi sorozatot, ezen belül egy négymeccses győzelmi szériát produkált, és a 13.-ról a hetedik helyre jött fel a tabellán. Ha a legutóbbi fordulóban az SC Bastia elleni hazai meccset meg tudta volna nyerni az együttes, akkor most a harmadik helyen állna, ráadásul a Girondins-nak egy elmaradt mérkőzése is van.

Mindez persze nem kizárólag annak köszönhető, hogy Dugarryékat elküldték a csapattól, de kétségtelen tény, hogy a fiatalítás nagyon jól jött a gárdának. A Bordeaux valóban kezd az FC Nantes-hoz és az AC Le Havre-hoz hasonlatossá válni abban az értelemben, hogy egyre alacsonyabb a gárda átlagéletkora: immár alapembernek számít az 1978-as születésű portugál Bruno Basto, az 1981-es Pascal Feindouno és az 1982-es brazil Eduardo Costa, arról nem is beszélve, hogy a feltörekvő hazai ifjoncok is egyre több lehetőséget kapnak, mint például Nicolas Sahnoun vagy Marc Planus. A klubnál valóban komolyan gondolják, hogy a közeljövőben elsősorban a saját nevelésű fiatalokra akarnak építeni, és ebben a szezonban már három olyan labdarúgó mutatkozott be a felnőttek között, aki eddig a tartalékcsapatban, a negyedik vonalban futballozott.

A Girondins utánpótlás-igazgatója nem más, mint az egykori válogatott futballista, Patrick Battiston, és irányítása alatt valóban komoly szakmai munka folyik a klubnál. A Bordeaux B csapata jelenleg a negyedik helyen áll a negyedosztályban, azonban ebből a gárdából immár meglehetősen sokan edzenek az első csapattal, és jó páran az elkövetkező egy-két éven belül a felnőttcsapat meghatározó emberei lehetnek. Előttük lebeghet Planus vagy Sahnoun példája, akik immár rendszeres játéklehetőséghez jutnak a felnőttek között, és akik elérték, hogy Sommeilre vagy éppen Dugarryra már ne legyen szükség.

Vegyük tehát sorra, hogy kik is azok a tehetséges futballisták, akik a Bordeaux vezetősége szerint a klub sikeres jövőjét biztosítják. Még a hatodik fordulóban mutatkozott be az élvonalban Cédric Fiston, aki 1981 áprilisában született, és játékstílusát leginkább Bernard Diomede-éhez szokták hasonlítani. A Guadeloupe szigetéről származó szélső jól cselez, rendkívül gyors, és a kapura is veszélyes. A védő Mathieu Beda az előző szezont a másodosztályú AS Nancynál töltötte, ahol 17 alkalommal vetették be, a jelenlegi pontvadászatban pedig kétszer kapott lehetőséget. Ő is 1981-ben született, és a francia U20-as válogatott tagjának mondhatja magát.

Már az előző szezonban bemutatkozhatott a legjobbak között az 1983-as születésű Olivier Auriac, aki védekező középpályás, és szintén korosztályos francia válogatott. A kameruni középső védő, Patrick Leugueun, aki 1981-ben látta meg a napvilágot, egy élvonalbeli találkozón játszott eddig, még tavaly áprilisban. A legutóbbi, SC Bastia elleni összecsapáson debütált a felnőttek között a 19. életévét januárban betöltött Marouane Chamakh, aki Battiston szerint a klasszikus középcsatár megtestesítője: rendkívül erőteljes felépítésű, erőszakos futballista. A legfiatalabb reménység pedig a benini Anicet Adjamossi, aki márciusban lesz 19 éves, és a védelem jobb oldalán vethető be.