Vágólapra másolva!
A múlt héten a labdarúgó-közvélemény figyelme ismét az európai kupák felé fordult, hiszen a BL-ben és az UEFA-kupában is folytatódtak a küzdelmek, nem csoda, hogy álomcsapatunkban hat olyan futballista is szerepel, aki pályára lépett a nemzetközi porondon. Két klub mondhatja el magáról, hogy két játékost is delegált a világválogatottba: a Barcelona mellett a Premier League-ben kiesési rangadót nyerő West Ham United.
David James (angol, West Ham United): A Kalapácsosok a kiesés ellen küzdenek a Premier League-ben, és a hasonló cipőben járó West Bromwich Albion elleni győzelem éppen ezért rendkívül értékes volt a csapat számára. A meccs egyik főhőse a West Ham válogatott kapusa, James volt, aki három alkalommal is védeni tudott, amikor az ellenfél támadója egy az egyben vezette rá a labdát.
Bruno NGotty (francia, Bolton Wanderers): A Bolton kis híján a hét vége legnagyobb meglepetését okozta azzal, hogy egészen az utolsó percig vezetett a Manchester ellen, és bár a Vörös Ördögök kiegyenlítettek, a hazaiak győzelmet érdemeltek volna. A Wanderersnél szinte mindenki kiválóan futballozott, de NGotty amellett, hogy Giggset valósággal levette a pályáról, még gólt is szerzett.
Chris Riggott (angol, Middlesbrough): A Boro alaposan megújította keretét a téli átigazolási időszakban, hiszen a klubhoz három új futballista is érkezett, akiknek remekül sikerült beilleszkedniük új csapatukba. A Sunderland ellen rögtön az új szerzemények hozták a három pontot a Boro számára, és különösen a Derbytől érkezett Riggottnak ment jól a játék, hiszen ő védő létére két gólt is szerzett.
Néstor Sensini (argentin, Udinese): Az udinei gárda továbbra is meglepően jól szerepel a Serie A-ban, a hét végén az AS Romát győzték le a Friuli-stadionban, és mint az idény során oly sokszor, most is a veterán középhátvéd, Sensini volt a csapat egyik legjobbja. A 36 esztendős futballista amellett, hogy védő feladatát tökéletesen megoldotta, gólt is szerzett, a szezon során immár harmadszor.
Roberto Carlos (brazil, Real Madrid): A királyi gárda sem a Bajnokok Ligájában a Borussia Dortmund, sem pedig a bajnokságban a Real Valladolid ellen nem remekelt, de végül mindkét találkozón nyerni tudott. A legkiegyensúlyozottabb teljesítményt a szokás szerint a balhátvéd Roberto Carlos nyújtotta, aki a hét végi találkozón a támadásokban is jeleskedett, gólt szerzett és gólpasszt is adott.
Kieron Dyer (angol, Newcastle United): A Szarkák fiatal csapata a héten ismét bebizonyította, hogy komolyan kell venni, hiszen Bobby Robson együttese a BL-ben és a Premier League-ben is idegenben tudott nyerni. A Leverkusen ellen Dyer még csak a tőle megszokott, hatalmas mezőnymunkával hívta fel magára a figyelmet, de a Leeds ellenében a gólszerzéssel sem állt hadilábon, hiszen kétszer volt eredményes.
Rubén Baraja (spanyol, Valencia CF): A hispán együttes az idény közepére játékba lendült, és egyre magabiztosabban futballozik. Mindezt a múlt héten a BL-ben és a bajnokságban is bizonyította, hiszen mindkét versengésben nyerni tudott. Baraja a Roma ellen jó teljesítményt nyújtott, a Rayo elleni bajnokin viszont már gólt is szerzett.
Phillip Cocu (holland, FC Barcelona): A katalán gárda hirtelen „feltámadása” nagy részben a holland középpályásnak, Cocunek köszönhető, aki évek óta a Barca egyik legkiegyensúlyozottabban futballozó játékosa. Az elsősorban védőmunkájáról ismert labdarúgó mostanában megtalálta góllövő cipőjét, a legutóbbi három tétmeccsen betalált, így a múlt héten az Inter elleni BL-meccsen és a Betis elleni bajnokin is.
Trevor Sinclair (angol, West Ham United): A válogatott középpályásnak ebben a szezonban nem nagyon megy a játék, és a hét végén a West Bromwich elleni bajnokin is kihagyott egy kihagyhatatlannak tűnő helyzetet, ám a Kalapácsosok legnagyobb szerencséjére ez utóbbit két góllal sikerült jóvátennie. Sinclair találatainak köszönhetően a West Ham pedig közelebb került a bennmaradáshoz.
Javier Saviola (argentin, FC Barcelona): A katalán csapat éléről menesztett holland szakvezető, Louis van Gaal egyik legnagyobb hibájául azt rótták fel, hogy nem nagyon játszatja Saviolát, és az argentin támadó a múlt héten bebizonyította, hogy valóban több lehetőséget érdemelt volna. Az Inter ellen a BL-ben egy gólt szerzett és adott egy gólpasszt, majd a Betis ellen mesterhármast ért el.
Kevin Kuranyi (német, VfB Stuttgart): Amikor a Ferencváros kiesett az UEFA-kupából a stuttgartiak ellen, akkor sokan fanyalogtak, mondván, a svábok hamarosan ki fognak pukkadni, de nem így történt. A gárda még mindig áll a nemzetközi kupában, és bár a Celtic ellen kikapott 3-1-re, az idegenben rúgott gól reményt adhat a visszavágóra, a Bundesligában pedig tartósan a harmadik pozícióban tartózkodik. Kuranyi a skótok ellen és a hét végén is betalált, utóbbi meccsen ráadásul kétszer is.


(Megjegyzés: Az egeret a figurák fölé helyezve olvashat a hét legjobbjairól.)