Vágólapra másolva!
A korábbi hírekkel ellentétben nem szaúdi klubhoz, hanem a katari Al Saad labdarúgócsapatához szerződik Romario. A harminchét éves csatár három hónapra igazol az arab együtteshez, és ezalatt 1,5 millió dollár (335 millió forint) üti a markát.

"Már tíz napja megegyeztünk vele, és kedden érkezik Dohába" - mondta Mohammed Ganem, az egyesület elnöke.

Romario felpofozta csapattársát/sport/focivilag/20020916romario.html

Az 1994-ben világbajnok futballista azért távozik a Fluminensétől, mert a jövőben nem biztosítanak számára olyan specialistát, aki kizárólag az ő izmaira, izületeire, kondiciójára ügyelne fel, nem engedik, hogy egyénileg utazzon az idegenbeli mérkőzésekre, s a bajnokik másnapján tartott edzések alól sem kapna felmentést.

Romario döntése azért meglepő, mert többször is kijelentette, hogy a Fluminense lesz élete utolsó csapata.