Vágólapra másolva!
SMS-ben a Bajnokok Ligájáról
Ön akkor is rögtön megtudhatja a meccsek eredményeit, ha se internet, se tévé, se rádió nincs a közelben. Csupán egy SMS-t kell küldenie nekünk, és mi mindenről informáljuk!

Részletek>>>

A legnagyobb rangadót kétségtelenül Dortmundban rendezték, hiszen a hazaiak igazi ki-ki meccset játszottak a Real Madriddal, és a spanyolok számára már a döntetlen is elegendő volt ahhoz, hogy lépéselőnybe kerüljenek a Borussiával szemben. A németek mestere, Matthias Sammer kissé átszervezte a csapatát a madridi mérkőzéshez képest, kikerült Rosicky és Amoroso, akiknek a helyén Kehl és Madouni futballozott, ami egyben azt jelentette, hogy a BVB kissé védekezőbb felállást választott, hiszen a sokszor hátvédként szereplő Evanílson és Reuter is a középpályán kapott helyet.

Dortmund - Real 1-1
Lokomotiv - Milan 0-1

A taktika azonban egyáltalán nem defenzív volt, és a hazaiak már a 16. másodpercben vezetést szerezhettek volna Éwerthon révén, aki azonban nem tudta elvinni a labdát Iker Casillas mellett. A Dortmund a továbbiakban is támadásban maradt, és bár a Real attakjaiban is gyakran benne volt a gól lehetősége, inkább a németek voltak a veszélyesebbek, és megérdemelten jutottak előnyhöz a fantasztikus formában lévő Koller lévén.

Forrás: EPA
Portillo a 92. percben repítette mennybe a Realt Fotó: EPA

A vendégeknel Raúl és Figo mintha a pályán sem lett volna, de a többiek sem nagyon csillogtak. A második félidőre a Madrid valamivel nagyobb elánnal futott ki, és egyre több lehetőséget teremtett, de a német kapus, Jens Lehmann elképesztő védéseket mutatott be. Az utolsó percekre a Dortmund teljesen a kapuja elé szorult, ám csak egy taktikai felelőtlenség miatt kapott gólt: a csereként beállt Billy Reina elől maradt, nem zárta le a jobb oldalt, így Zidane üresen maradhatott, és beadását a percekkel korábban csereként beállt Javier Portillo a 92. percben értékesítette.

Mindez azt jelenti, hogy immár a királyi gárda van előnyösebb helyzetben, és csak rajta múlik, hogy bejut-e a legjobb nyolc közé. Ez utóbbit az AC Milan már két fordulóval a csoportmérkőzések vége előtt végrehajtotta, miután sorozatban negyedik 1-0-s győzelmét aratta, ezúttal a Lokomotiv Moszkva ellen idegenben.

Csoportállások/sport/focivilag/bl/20021115amasodik1.htmlMenetrend, eredmények/sport/focivilag/bl/20021115amasodik2.html

A rossonerók edzője, Carlo Ancelotti a klub tulajdonosának, Silvio Berlusconinak a kritikája ellenére az egycsatáros felállást választotta, csupán Filippo Inzaghi volt elöl, de ez is elégnek bizonyult a három pont megszerzéséhez, és a győztes gólt hozó tizenegyest éppen Pippo harcolta ki.

A hazai csapat ugyan becsülettel hajtott, de gólhelyzetet még elvétve sem nagyon tudott kidolgozni, Didát pedig egyáltalán nem késztette munkára, hiszen a moszkvaiak egyetlen lövése sem találta el a kaput. A taljánok csapatkapitánya, Paolo Maldini így meglehetősen nyugodtan játszhatta végig karrierje 118. európai kupameccsét, amivel egyben új rekordot állított fel (az előző egyébként szintén egy olasz védő, Giuseppe Bergomi tartotta).