Vágólapra másolva!
Az Európai Labdarúgó Szövetség fegyelmi bizottsága pénteken dönt arról, hogy megbünteti-e Király Gábort és klubját. A magyar kapus is belekeveredett ugyanis abba a verekedésbe, amely a Boavista-Hertha UEFA-kupa nyolcaddöntő csütörtöki visszavágóján tört ki a hazaiak gólját követően.

Fernando Avalos a 85. percben talált a hálóba, és ez a portugálok továbbjutását jelentette a 3-2-es berlini vereség után. Ezt követően elszabadultak az indulatok, mivel a vendégek gyorsan el akarták végezni a középkezdést, ám a hazaiak felrúgták a lelátóra a labdát. A jelenetek során Király is a földre került. A kapus szerint a kispadról rohant valaki a hazaiak közül a pályára, aki ellökte őt, de maga is elesett. A Hertha másik magyar játékosa, Dárdai Pál a 66. percben megkapta második sárga lapját, így kiállították.

"A kispadról nem láttam pontosan az eseményeket, a televíziós visszajátszás megtekintése után az a véleményem, hogy túlságosan hevesen reagáltunk a történtekre. Ezzel Király Gábor is egyetértett" - kommentálta a történteket Dieter Hoennes, a berliniek menedzsere.

Egy másik - csütörtökön elmaradt - mérkőzéssel kapcsolatosan az UEFA szombat óta Krakkóban tartózkodó ellenőre hétfőn délben úgy döntött, szerdán 18 órától játsszák le a Wisla Kraków-Lazio UEFA-kupa nyolcaddöntőt, amelyet a pálya rossz állapota s az olaszok tiltakozása miatt csütörtökön el kellett halasztani.

Király kiborult a portugálok pimaszsága miatt/sport/magyarfoci/20030228kiraly.html

A stadion gyepszőnyegét napok óta sátor védi, s a fagyott talajt folyamatosan melegítik. Ha szerdáig mégis rosszabbodna a pálya minősége, akkor a közeli Plock lesz a "beugró" helyszín. Az első, római találkozón 3-3 volt az eredmény. A párharc győztese a Besiktasszal találkozik a negyeddöntőben, az első mérkőzést jövő csütörtökön, míg a visszavágót március 20-án rendezik.