Vágólapra másolva!
Az AC Milan gárdája a jelenlegi szezonban végre korábbi hagyományainak megfelelően szerepel: a Serie A-ban versenyben van a bajnoki címért, a Bajnokok Ligájában pedig két fordulóval a második csoportkör előtt bebiztosította helyét a legjobb nyolc között. Mindez elsősorban a védelem feljavulásának köszönhető, ám érdekes módon a klub vezetősége éppen ezt a csapatrészt szeretné tovább erősíteni a nyáron.

A rossonerók az olasz bajnokságban 24 mérkőzésen mindössze 19 gólt kaptak, és ennél jobb mérleggel csak a listavezető Juventus rendelkezik, a Bajnokok Ligája második csoportkörében pedig az első négy meccs mindegyikén elég volt egy gól a csapatnak a győzelemhez.

A hátsó alakzat stabilitása az előző szezonhoz képest hatalmas nőtt, ami elsősorban a szakvezető, Carlo Ancelotti taktikai húzásának köszönhető: a tréner az éveken keresztül balhátvédként futballozó csapatkapitány, Paolo Maldinit középső védővé nevezte ki, ahol viszonylagos lassúságát sokkal jobban kompenzálni tudja kiváló helyezkedése, hatalmas rutinja. Nagyon fontos tényező volt még az állandóság: a mérkőzések nagy részén a Simic-Nesta-Maldini-Kaladze kvartett alkotta a védelmet, szükség esetén pedig a veterán Alessandro Costacurta ugrott be.

Maldini újabb mérföldkőhöz érkezett/sport/focivilag/20030314maldini.htmlA Serie A állása/sport/focivilag/20030308aserie.html

Mindezek ellenére a nyári átigazolási piacot illetően leginkább hátvédek nevét emlegették a Milannal kapcsolatban. Szóba került a Laziónál futballozó holland Jaap Stam, aki feljelentette egyesületét az elmaradt fizetések miatt, emlegették a Chievo Veronánál szereplő Nicola Legrottagliét, aki másfél év alatt másodosztályú futballistából válogatottá nőtte ki magát, a Gazzetta dello Sport pedig a minap arról cikkezett, hogy a rossonerók szinte biztosan megszerzik az Ajax román csapatkapitányát, Christian Chivut, mégpedig "potom" 12 millió euróért. A kevés játéklehetőséget kapó dán Martin Laursen viszont nagy valószínűséggel távozik az egyesülettől, igaz, egyelőre csak kölcsönbe valamelyik olasz középcsapathoz - állították a talján lapok.

A klub alelnöke, Adriano Galliani viszont nem nagyon foglalkozott mindezekkel a pletykákkal, sőt, igyekezett megcáfolni őket, amikor kijelentette: a nyáron nem lesznek nagy változások a játékoskeretben, ugyanakkor elárulta, hogy a Milan nem engedheti meg magának, hogy fiatal, még kiforratlan tehetségeket igazoljon - csakis olyan labdarúgók érkezhetnek, akik szinte azonnal be tudnak illeszkedni a csapatba.

Mindez a folyamat már tavaly nyáron elkezdődött, hiszen akkor Jon Dahl Tomasson, Alessandro Nesta és Rivaldo érkezett - mindhárman elismert futballistaként, sőt, világsztárként. Ha mégis leigazolnának egy fiatalabb tehetséget, akkor ő egy-két évig nem a Milanban futballozik, hanem kölcsönadják más egyesületeknek, mint az például Massimo Donatival is történt, aki jelenleg a Torinóban szerepel. Galliani azt is elárulta, hogy a milánóiak nem fogják Chivut leigazolni, hanem egy olyan futballistára vetettek szemet, aki "igazi bajnok, jelenleg is a csúcson van, és bár 33 esztendős, rögtön minőségi változást hoz a csapat életében." Galliani nevet természetesen nem mondott, de az olasz újságírók rögtön Marcel Desailly-t kezdték emlegetni, aki szeptemberben lesz 34 esztendős, és a fent leírt tulajdonságok egytől egyig illenek rá.