Vágólapra másolva!
A hét végén a négy topliga listavezetője közül egyedül a Juventus nem tudott győzni, igaz, a torinóiak az AC Milan vendégeként kaptak ki. A Real Madrid három, a Bayern München 15 pont előnnyel vezeti hazája bajnokságát, míg Angliában továbbra is az Arsenal áll az élen.

Játék

Mutasd meg, mit tudsz! Legyen a tiéd a legjobb csapat!

Mindegyik élcsapat nyerni tudott a hét végén a Premiershipben, így nem sok változás történt a tabella első felében, mindössze annyi, hogy az Arsenal ellen vesztes Evertont a városi rivális Liverpool megelőzte. A legmeggyőzőbb teljesítményt kétségtelenül a Manchester United nyújtotta, amely egy újabb rekordot állított be: a Fulham elleni találkozót ugyanis 67 706-an látták az Old Traffordon, márpedig ez nézőcsúcsot jelent a Premiership történetében.

Gólzáporos győzelmet aratott a Chelsea és a Newcastle is: utóbbi csapatban a walesi Craig Bellamy január 18-a óta először volt eredményes a bajnokságban, és a Szarkák ebben a szezonban egyszer sem szenvedtek vereséget a pontvadászatban akkor, amikor előtte a hét közben nemzetközi kupamérkőzést játszottak. A Chelsea a Manchester Citynek rúgott egy ötöst, de ez nem annyira a londoniak parádés játékának, mint inkább a manchesteri védelemnek volt köszönhető: a City kapusa, Peter Schmeichel az első két gólnál már mérgelődött, később azonban csendes rezignáltsággal vette tudomásul, amikor ki kellett szednie a labdát a kapuból.

A Premiership állása és mesterlövészei/sport/focivilag/20030322apremiership.htmlPremiership 2002/2003 - menetrend/sport/focivilag/20020815premiership.htmlRekordprofitot ért el a Newcastle/sport/focivilag/20030324rekordprofitot.html

A szezon során először egy csatár elérte a húszgólos álomhatárt, azonban a bajnokság kezdetén valószínűleg senki sem gondolta volna, hogy ez a Southampton támadója, James Beattie lesz. A Szentek egyébként sorozatban másodszor értek el 2-2-es döntetlent úgy, hogy kétgólos hátrányból kellett felállniuk. A hátsó régiókban nagy volt a mozgás: az immár kilátástalan helyzetben lévő Sunderland a West Hamtől kapott ki, és a Kalapácsosok ennek (na meg annak, hogy a Bolton csak hétfőn lép pályára) köszönhetően november óta először elhagyták a kieső helyeket. Nagyot lépett előre a Birmingham City is a West Bromwich Albion legyőzésével, és a mérkőzés hőse Geoff Horsfield volt, akinek a városi riválisok ellen nagyon megy: ebben a szezonban már két gólt rúgott az Aston Villának is.