Vágólapra másolva!
Jó volt látni és hallani, hogy a szombati, Lengyelország-Magyarország (0-0) Eb-selejtező helyszínére, Chorzówba több mint háromezer (!) magyar szurkoló kísérte el az együttest, pazar hangulatot teremtve a lelátón. Igaz, ehhez a derék lengyelek is hozzájárultak, mintegy 50 ezren, az viszont a két nemzet baráti kapcsolatának tükrében erősen bosszantó, hogy immáron másodszor romlik el a magyar himnusz alatt a magnetofon. Az első ilyen malőr 1987-ben a varsói Legia-stadionban esett meg, s tetézte a bajt, hogy Verebes József válogatottja 3-2-es vereséget szenvedett - ugyancsak Eb-selejtezőn.

Játék

Mutasd meg, mit tudsz! Legyen a tiéd a legjobb csapat!

Szerencsére a 90 perc során nem vesztettünk barátot a lengyelekben. Eleinte akadtak ugyan kisebb-nagyobb "tüskék" a gyepen, de zömében sportszerű mérkőzést tudtak le a felek, s ahogy mondani szokás: nyerhettünk volna, de a vereség is benne volt a pakliban, így abszolút igazságos döntetlennel zárult a 90 perc.

Boldogan, ugyanakkor annál fáradtabban szedelőzködött a magyar gárda a chorzówi öltözőben, az igazi megpróbáltatás azonban a katowicei repülőtéren érte a küldöttséget. Köd miatt ugyanis órákat ücsörögtek a gépen a magyar csapat tagjai, s csak hajnali hat órakor érkeztem meg Budapestre. Ellenben a katowicei repülőtéren szintén kedves jelenetnek lehettek tanúi a mieink. Miként azt Magyar Zoltán technikai vezető mesélte, az alkalmazottak picit szégyenkeztek, és kellemetlenül érezték magukat a himnuszunkkal történt baki miatt, ezért a tranzitban, a hangszórókon keresztül lejátszották azt a magyar küldöttségnek.

Az Eb-selejtezők me-netrendje és eredményei/sport/focivilag/20020905azebselejtezok.htmlDánia elpáholta Romániát, a németek otthon betliztek/sport/focivilag/20030329wales.htmlHogyan szerezünk két meccsből öt pontot?http://forum.origo.hu/forum?act=show&fid=53374

A hagyományoknak megfelelően másnap, azaz vasárnap a játékosok feleségeit és gyermekeit is közös ebéden látták vendégül a válogatott vezetői, a labdarúgók este hét óráig kaptak kimenőt, ezután az együttes Tatára utazik, s ott készül a szerdai, svédek elleni fellépésre.

A margitszigeti Thermal Hotelben a kapitánnyal és a csapat két védőjével beszélgettünk a chorzówi meccsről, de már érintve a svédek elleni 90 percet is.

Gellei Imre szövetségi kapitány:
"Zajlik az élet rendesen. Még ki sem örülhettük magunkat a lengyelországi döntetlen után, másnap már a svédekre kellett készülnünk. Persze ez így van rendjén, mindenesetre rendkívül értékes ponttal gazdagodtunk Chorzówban. A kapuban Király Gábor remekelt, joggal tartják minimum azonos szintű hálóőrnek Jerzy Dudekkel. Örülök, hogy ismét bebizonyítottuk, igazi csapattá értünk, s külön köszönet annak a három-négyezer magyar szurkolónak, akik elkísértek bennünket Lengyelországba és végig lelkesen bíztatták csapatunkat. Nem tagadom, a svédek legyőzése komoly fegyvertény lenne, mi erre készülünk, hiszen nem is tehetnénk mást szép számú közönségünk előtt. A svédek, mivel a hét végén pihentek, nyílván frissebbek lesznek, de nagyon bízom abban, hogy sikerül regenerálódnunk a kemény lengyelországi fellépést követően."

Lőw Zsolt, aki végig egyenletes, jó teljesítményt nyújtott, így beszélt a chorzówi meccsről:
"Csongrádi Ferenc jól térképezte fel a lengyel csapatot, Gellei Imre szövetségi kapitány pedig részletes taktikával küldött pályára bennünket, s ha egy kis szerencsénk van, megnyerjük a mérkőzést. A pálya talaja, amit felszórtak homokkal, sokat kivett belőlünk, de úgy érzem 90 percen át legalább egyenlő ellenfelei voltunk az előzetesen esélyesebbnek tartott lengyeleknek. A svédek ellen természetesen nagyon szeretnénk győzni, hiszen jó lenne már egy nagyot ünnepelni a magyar publikummal."

Juhár Tamás rutinja sokat ért, hiszen személye a közvéleményt kissé megosztja, ám Chorzówban az Újpest védője kiválóan semlegesítette Olisadebét, a görög Pantahinaikosz csatárát. A "Juci" becenévre hallgató védő így látta a meccset:
"A kezdés előtt egyáltalán nem idegeskedtem, s bár nem lehettem biztos abban, hogy játszok, én egész héten mégis úgy készültem, hogy pályára lépek. Olisadebe valóban remek futballista, de szerénytelenség nélkül állíthatom, megoldottuk a feladatunkat, igaz, a végén azért kellettek Király Gabi bravúrjai is."

A szerdai, Svédország elleni mérkőzésre a szurkolók a stadion pénztáraiban, illetve az Ibusz irodáiban juthatnak hozzá a 2500, 3500 és 6000 forintos belépőkhöz. Az olimpiai (U21) válogatott szintén szerdán játssza következő Eb-selejtezőjét, Róth Antal szövetségi edző együttese 16.30 órakor fogadja a svédeket az Üllői úton.

Bánki József

[origo]