Vágólapra másolva!
Sokáig úgy volt, hogy betegsége miatt nem lehet jelen a szerdai Magyarország-Svédország Eb-selejtezőn Puskás Ferenc, hétfőn azonban eldőlt, hogy mégis ott lesz az arénában, sőt, az éppen róla elnevezett stadionban ünnepelheti 76. születésnapját.

Játék

Mutasd meg, mit tudsz! Legyen a tiéd a legjobb csapat!

A Honvéd és a Real Madrid hajdani klasszisa a mérkőzés előtt családjával, valamint az egykori játékostársakkal ünnepel a Régi Sípos étteremben. Az összejövetel után otthonában pihen a magyar-svéd összecsapásig, ám kezelőorvosai szerint bizonyosan ott lesz a várva várt találkozón.

A hírek szerint viszont mégsem érkezik Budapestre Lennart Johansson, az UEFA elnöke, pedig a svéd diplomata éppen Puskás Ferenc születésnapi köszöntésével szerette volna egybekötni honfitársai selejtezőjének megtekintését.

Bánki József

[origo]