Vágólapra másolva!
A magyar labdarúgó-válogatott elvesztette veretlenségét a Puskás Ferenc-stadionban szerdán este lejátszott Európa-bajnoki selejtezőn, a 4. csoport rangadóján, viszont a svédek 2-1-es győzelmüknek köszönhetően már múlt időben emlegethetik addigi nyeretlenségüket.

Játék

Mutasd meg, mit tudsz! Legyen a tiéd a legjobb csapat!

Pedig a 28 ezer szurkoló döntő többsége már a kezdés előtt ünnepelt, lelkesen köszöntötte az egykori kiváló játékosokat (Novák Dezső, Dunai Antal, Bene Ferenc, Fenyvesi Máté, Szőke István, Esterházy Márton, Telek András), majd legforróbban a létesítmény névadóját, a 76 éves s a kezdésre megérkező legendát, Puskás Ferencet. A hangulat tehát remek volt, a lefújás után azonban kizárólag a 2000 vendégdrukker örülhetett.

"A csapat minden tagja jelesre vizsgázott küzdeni tudásból ezen a roppant nehéz találkozón. Pontot vagy pontokat akartunk szerezni, de sajnos egy durva védelmi hiba eldöntötte a mérkőzés sorsát. Ismét bebizonyosodott, hogy sok esetben nem elég lábbal megpróbálkozni a szereléssel, a fizikai erőt is ki kell használni az ellenfél semlegesítéséhez" - mondta a roppant csalódott Gellei Imre.

Forrás: EPA
Larsson és Allbäck joggal ünnepelt: visszatértek a svéd remények Fotó: EPA

A szövetségi kapitány úgy érzi, hogy Kenesei Krisztián szabadrúgása jelentette a fordulópontot, mert a 25 m-es lövés a 30. percben a jobb oldali kapufáról kipattant, emiatt csapata nem került előnybe. A 34. percben aztán jött Marcus Allbäck első gólja, ami alapjaiban változtatta meg a játék képét.

"A svédek lélektani előnybe kerültek, mert rohanós, számunkra nem igazán kedvező játékba hajszoltak bennünket. Sajnos az is látszott, hogy ellenfelünk szombaton pihent, míg mi nehéz találkozón szerepeltünk Lengyelországban. Így hiába tettek meg mindent játékosaim a két együttes közötti tudásbeli különbség eltüntetéséért. De nem adjuk fel, nem akarunk lemondani továbbjutási álmunkról" - tette hozzá Gellei.

A szünet utáni negyedórás, sokszor nehezen követhető rohanásban mindkét kapu előtt nagy helyzetek alakultak ki, majd néhány perces "pihenő" után jött Lisztes Krisztián némileg váratlan egyenlítő gólja. Az együttes azonban a közönség fergeteges buzdításától hajtva továbbra is a szükségesnél nyitottabban védekezett, s ezt újra Allbäck használta ki.

Szerdán további 16 Eb-selejtezőt játszottak/sport/focivilag/20030402szerdan.html2004 Eb - újabb esély?http://forum.origo.hu/forum?act=show&fid=32468A 4. csoport állása és eredményei/sport/focivilag/200209054csoport.html

A 67. percben nagyon könnyen ugrott ki az erélytelenül közbelépő Dragóner Attila és Fehér Csaba között, s újra vezetéshez juttatta a vendégeket. Ezután már hiába próbálkozott a Gellei-csapat, a fáradó futballisták nem tudtak újabb örömöt szerezni a közönségnek.

"Már az első félidőben az történt, amit vártunk, de ekkor még kevés helyzetig jutottunk a jól záró magyar védelem mellett. A szünetet követően már számos lehetőségünk volt, 2-1 után végleg eldönthettünk volna a találkozót. Hatalmas harc dúlt a pályán, mert a hazaiak ügyesen, technikásan és nagy lelkesedéssel játszottak" - értékelt Lars Lagerbäck, a svéd kapitányi duó egyik tagja.

A magyar válogatott legközelebb április 30-án lép pályára, Luxemburgot fogadja barátságos meccsen, majd két Eb-selejtező következik.