Társoldalunk:

Borsodi Liga: négyen két felsőházi helyre

A Borsodi Liga utolsó, 22. fordulója előtt az embernek a Ki nevet a végén? társasjáték juthat az eszébe, hiszen az alapszakasz zárómérkőzésein még négy csapat is azért harcol, hogy a két kiadó hely valamelyikét megcsípve a felsőházba kerüljön. Hogy a ZTE, Siófok, Győr, Videoton kvartettből erre melyik lesz képes, szombaton délután végérvényesen eldől.

Játék
Mutasd meg, mit tudsz! Legyen a tiéd a legjobb csapat!tippelj.hu

A Borsodi Liga alapszakaszának utolsó fordulóját rendezik szombaton, s nem véletlen, hogy a fontos mérkőzéseket a liga azonos kezdési időpontra tette. Ugyanis a tizenkét csapatos élvonal felsőházába eddig négy gárda (MTK, FTC, Újpest, Debrecen) váltotta meg a tagságát, a maradék két helyre viszont még négy jelentkező is akad.

A legjobb helyzetben kétségkívül a Zalaegerszeg van, amely számára egyszerű a képlet: ha nyer Siófokon, biztosan ötödik. Nem könnyű viszont Bozsik Péter helyzete, hiszen a Balaton-partiak számára éppúgy létkérdés a mérkőzés, így különösen nagy érvágás a zalaiak számára, hogy ezen a fontos rangadón nem léphet pályára a válogatottban részleges-izomszakadást szenvedő Urbán és a régóta sérült Faragó sem, viszont Vincze Ottó talán már vállalja a játékot. Csank János a tavasz legfontosabb mérkőzése előtt mindenkire számíthat, és a mesternek természetesen a győzelem lenne a legfontosabb.

Márpedig ha kikap a ZTE, akkor sorsa négy másik gárda kezében (lábában) lesz. Az ősszel még Tamási Zsolttal szárnyaló Győr tavaszra összeomlott, a gárdától még az is bravúr lenne, ha pontot szerezne Kispesten. Más választása nem igazán van a Varga-alakulatnak, ellenkező esetben ugyanis könnyedén az alsó ágra kerülhetnek.

A Videoton is odaérhet még az első hatba, ehhez "csupán" az Üllői úton kellene nyernie. A Fradi otthon mindig veszélyes, mindenki ellen a lehető legnagyobb sansszal lép pályára, még akkor is, ha ellenfele az a fehérvári csapat lesz, amely tavasszal expresszvonatként száguld. A Fradiban Gera játékra jelentkezett, Gyepes sérült, a Vidiben Bekő és Tímár játéka kérdéses.

A forduló többi mérkőzése közül a Dunaferr hazai pályán vághat vissza az MTK-nak a kupavereségért, a Békéscsaba - immáron Supka Attilával a kispadon - a Debrecent fogadja, míg Sopronban az Újpest játszik. Utóbbi mérkőzés még akár izgalmas is lehet, hiszen legutóbb Sopronban a Matáv 3-1-re nyert, most Szabados nélkül készül az újabb bravúrra. Újpesten az influenza szedte áldozatait:  Illyés, Posza és Horváth is beteg volt, de várhatóan szombatra mindannyian meggyógyulnak.

Előző
Következő

KAPCSOLÓDÓ CIKK