Vágólapra másolva!
Forrás: EPA
Kluivertet jól semlegesítet-te a gólt is szerző Montero
Fotó: EPA


A másik oldalon viszont a Barca kezdő csapata támadó futballt ígért, hiszen a két csatár, Saviola és Kluivert mellett a kifejezetten támadó feladattal ellátott Overmars, Riquelme és Xavi is kifuthatott a pályára. Radomir Antic mester elképzelése azonban fordítva sült el, a Juve középpályásainak agresszív játékmodorával ugyanis a spanyolok nem tudták felvenni a versenyt, így a hazaiak kerültek mezőnyfölénybe, és a katalánok képtelenek voltak kibontakozni.

Kluiverték az esetek többségében el sem jutottak az olasz kapuig, míg a Zebráknak azért akadt egy-két lehetőségük - igaz, az is jellemző volt, hogy vezető találatukat egy pontrúgást követően szerezték, és a gólt egy védő, jelesül Montero szerezte, csatárokat megszégyenítő pontossággal. A Juventusban Nedved valamivel haloványabb volt a megszokottnál, de még így is elképesztő futómennyiséget produkált, akárcsak Davids és Tacchinardi, aminek köszönhetően a Barcának az első játékrészben jóformán momentuma sem volt.

Út a BL-döntőig/sport/focivilag/bl/20030324uta.htmlSMS-ben a BL-ről/o-mobil/hirek/20021206smsben.htmlKi lesz a BL-győztes?http://forum.origo.hu/forum?act=show&fid=7183

A szünet után sem változott sokat a helyzet, azzal a különbséggel, hogy a torinóiak már nem erőltették annyira a támadásokat, és ennek köszönhetően valamivel többet volt a labda a vendégeknél. A Barca pedig van olyan jó csapat, hogy éljen az ilyen lehetőséggel: a katalánok támadásai veszélyesebbek lettek, és Mendieta pályára állításával a középpályássor is valamivel erőteljesebb lett. Persze a Juvénak így is akadt lehetősége, ám Del Piero egyre "primadonnásabban" futballozott, kivonta magát a játékból, a csereként beállt Zalayeta pedig nem sok vizet zavart - a hazaiak így tulajdonképpen támadó nélkül fociztak.

Ez pedig megbosszulta magát: a Barcelona egy kissé szerencsés találattal kiegyenlített, majd Kluivert akár a vezetést is megszerezhette volna a katalánoknak, ha Buffon nem véd zseniálisan. Lippi mester az utolsó nyolc percre beküldte Di Vaiót, aki ennyi idő alatt is helyzetbe tudott kerülni, amit ugyan kihagyott, de ez jól jelezte, hogy valamivel bátrabb játékkal a Juve talán jobban járt volna. Így azonban a veretlenségét továbbra is őrző Barcelona van valamivel előnyösebb helyzetben a visszavágó előtt.