Társoldalunk:

Új stadion épülhet Nizzában

Ebben a szezonban az OGC Nice okozta a legnagyobb szenzációt a francia bajnokságban, az újonc együttes ugyanis a pontvadászat első felében heteken keresztül vezette a tabellát. A nizzaiak azóta ugyan lejjebb csúsztak, de még mindig versenyben vannak a nemzetközi kupaszereplést jelentő helyekért, és eközben igyekeznek mindent megtenni annak érdekében, hogy a siker ne csak kérészéletű legyen.

A nizzaiak parádés szezonkezdete azért számított nagy szenzációnak, mert pár héttel a bajnokság kezdete előtt még az sem volt biztos, hogy a klub egyáltalán elindulhat-e az élvonalban. A csapat a pályán ugyan kiharcolta a feljutást, ám a klub anyagi helyzete miatt félő volt, hogy nem kapja meg az induláshoz szükséges licencet. A helyzetet végül a korábban szakmai igazgatóként, a nyártól pedig szakvezetőként dolgozó Gernot Rohr mentette meg, aki egyrészt kapcsolatait felhasználva meggyőzött néhány helyi politikust, hogy érdemes támogatni az egyesületet, másrészt pedig a Francia Olimpiai Bizottság vezetőségében dolgozó két jó barátjával, Michel Platinivel és Aimé Jacquet-val is elbeszélgetett - az OGC Nice pedig elindulhatott a legjobbak között.

Az új igazolásokra azonban már sem pénz, sem túl sok idő nem maradt, így a nizzaiak csupán kölcsönjátékosokkal erősítettek. Így aztán nem kis meglepetést keltett, hogy a gárda egészen a kilencedik fordulóig megőrizte a veretlenségét, ráadásul hosszú időn keresztül vezette a tabellát, és még a 21. fordulóban is az első helyen állt. Ezt követően ugyan kisebb hullámvölgybe került az együttes, hiszen tíz mérkőzésből mindössze egyet tudott megnyerni, és egészen a nyolcadik helyre esett vissza, de a legutóbbi két fordulóban két rivális ellen nyert a gárda 1-0-ra, és ezzel továbbra is versenyben van az UEFA-kupás helyezésekért.

Játék
Mutasd meg, mit tudsz! Legyen a tiéd a legjobb csapat!tippelj.hu

Ez a két eredmény egyébként tökéletesen jelzi, hogy miben rejlik a csapat eredményes szereplésének titka: a védelemben. A Ligue 1 jelenlegi szezonjában a nizzaiak kapták a legkevesebb gólt, 33 mérkőzésen mindössze 14-et, és az idény során 19 olyan találkozó volt, amikor egyáltalán nem rezdült meg a gárda hálója. Mindez persze nem véletlen, hiszen ez a csapatrész alig változott a bajnokság során: a kapuban végig Grégorini védett, előtte pedig a Pamarot-Cobos-Abardonado-Varrault kvartett szerepelt a találkozók nagy részében, mindössze két olyan összecsapás volt, amikor ebből a négyesből egynél több focista hiányzott.

Nem mintha a többi csapatrészben olyan sokat variált volna Rohr mester: a középpályán a Bigné-Pitau-Everson-Roy formációt lehetett kőbe vésni, ha nem volt sérülés vagy eltiltás, akkor ez a négy focista alkotta a középpályássort, elöl pedig Kaba Diawara helye volt megingathatatlan. Mint látható, a kezdő tizenegy csak minimálisan változott a pontvadászat során, attól függően, hogy a szakvezető egy, vagy két csatárral szerette volna pályára küldeni együttesét. Előbbi esetben eleinte Patrick Barul, később Thibault Scotto di Porfirio, mostanában pedig Sammy Traoré szerepelt a gárdában, a támadóbb szellemű variáció esetén pedig Patrick Meslin, majd az ő súlyos sérülését követően Abdelmalek Cherrad (esetleg a januárban leigazolt Cédric Mionnet) volt Diawara partnere.

A szinte állandósult kezdő csapatból azonban négyen (Grégorini, Abardonado, Bigné és Diawara) is csak kölcsönben szerepel a gárdánál, így a szurkolók némileg joggal aggódhattak amiatt, hogy a sikeres szereplés miatt egyiküket sem tudja megtartani a klub, és így a következő szezonban kezdhetik majd elölről a csapatépítést. A vezetőség is gondolt azonban erre, már tavasszal megkezdte a tárgyalásokat a focisták anyaegyesületével, és jelenleg úgy tűnik, hogy a megbeszélések eredményre vezetnek. Az Olympique Marseille hajlandó átengedni Jacques Abardonadót és Damien Grégorinit, a Stade Rennes is hasonlóan áll hozzá Yoann Bigné ügyéhez, egyedül Kaba Diawara az, akit nehéz lesz megtartani, hiszen a papíron a PSG tulajdonában lévő támadó iránt nagy az érdeklődés. Ugyanakkor a csapatkapitány Eric Roy, aki eredetileg csak a szezon végéig kötött szerződést a klubbal tavaly nyáron, meghosszabbította kontraktusát, és a szakvezető is hasonlóan tett.

Rohr 2007-ig kötelezte el magát az OGC Nice-hez, és kijelentette: azon dolgozik, hogy a klubot igazi élcsapattá tegye. Ebben a vezetőség is partner, hiszen az egyesület nemrégiben döntötte el, hogy a francia élvonal egyik legrégibbnek számító arénája, a Municipal du Ray-stadion helyett egy új, modern létesítménybe költözteti a csapatot. A nizzaiak jelenlegi otthonát 1932-ben adták át, a város szívében található, és bár manapság a legtöbb stadiont a külvárosi kerületekben építik, a Nice új komplexumát a jelenlegi helyén húzzák majd fel. A tervek szerint a stadion 32 000 férőhelyes lesz, vagyis kétszer akkora, mint a mostani, és leginkább a Parc des Princes-re fog emlékeztetni. A munkálatok az idén kezdődnek el, de az együttes a következő szezonbeli mérkőzéseit még a jelenlegi stadionjában játszhatja majd le, ezt követően azonban másfél idényen keresztül albérletben fog szerepelni, Monte-Carlóban vagy Cannes-ban.

KAPCSOLÓDÓ CIKK