Társoldalunk:

Tizenkét csapatos marad a Borsodi Liga

Az MLSZ csütörtöki rendkívüli ülésén a liga, az érintett csapatok és a szövetség szakértőinek korábbi konzultációi alapján gyorsan eldőlt: jövőre is marad a mostani versenykiírás. Azaz a 2003-2004-es szezonban is tizenkét együttes alkotja az élvonalbeli mezőnyt, s marad a rájátszás is az alsóház és a felsőház résztvevőivel.

Az érintettek azért döntöttek a jelenleg is érvényes versenykiírás mellett, mert ezzel is az állandóságot, a stabilitást szeretnék megvalósítani.

Változás, pontosabban szigorítás várható viszont az edzői licencek ügyében. A tervek szerint a Borsodi Ligában megkövetelt A licenc hiányát a jövőben nehezebb lesz kijátszani, ennek első lépéseként megkövetelik, hogy csak a megfelelő képesítés birtokában lévő trénerek képviselhessék a nyilvánosság előtt a csapatokat, s ők nyilatkozhatnak a sajtónak is.

Az élvonalbeli bajnokságban továbbra is díjazzák a legjobb futballistákat, ugyanakkor a jövőben az MLSZ az év újságírójának a Molnár Dániel-díjat szeretnék adományozni, ezzel is adózva a közelmúltban elhunyt nagyszerű rádióriporter emlékének.

Bánki József

KAPCSOLÓDÓ CIKK