Vágólapra másolva!
Egy neves brit marketingszakember szerint amennyiben David Beckham kitöltötte volna 2008-ig tartó szerződését a Manchester United együttesénél, évente 20 millió fontnyi hasznot hajtott volna a klubnak - öt év alatt összesen  százmilliót.

Henk Potts, a Barclay's szakértője úgy véli, a Real Madrid Beckham megszerzésével egy olyan világmárkát hoz létre - persze a klub már eddig is világmárka volt -, amely megtestesíti a jelenkor futballjának valamennyi megasztárját Ronaldo, Zidane, Raúl, Figo, Roberto Carlos és most már Beckham személyében: "A Real Madrid eddig meg sem közelítette Ázsiában a Manchester United népszerűségét, s ez a különbség egyedül Beckhamnek volt tulajdonítható. Az az igazság, hogy Beckham önmagában egy márka, ami a csapatsportágakban meglehetősen ritka."

A legfrissebb hírek egyébként Beckham átigazolási díját már 38 millió fontra (56 millió euró) teszik, amivel nagyságrendileg bekerül a Zidane, Ronaldo, Figo-hármas alkotta szűk körű klubba.

Manchesterben Beckham távozása mellett a csapat megerősítése is naprenden van. Ferguson elsőrendű célpontja Patrick Kluivert. Sir Alex dédelgetett álma, hogy a 26 éves barcelonai csatár leszerződtetésével létre hozza a Van Nistelrooy, Kluivert holland támadóéket, amelynek aligha lenne párja a világon. Mivel Kluivert barcelonai szerződésében van egy olyan záradék, hogy ha jelenleg 110 000 fontos heti fizetését csökkentené a klub - márpedig most éppen ezt tervezik Barcelonában -, akkor a holland viszonylag kis összegért, 5 millió fontért (7,4 millió euró) igazolható.

Érdekes szempont, hogy Beckham távozásával tovább növekedhetne Ferguson hatalma a United öltözőjében, ugyanis Becks volt az egyetlen, aki szembe mert szállni főnökével - amint azt a cipőrugdosós incidens is bizonyítja.

Ugyanakkor a Marca című madridi lap Victoriával, Beckham feleségével készített interjút, s ebből is világosan kiderül, hogy Becks már a Madrid játékosának tekinthető.

Ch. Gáll András