Vágólapra másolva!
A Borsodi Liga felsőházának vasárnapi mérkőzésén a tabellán második MTK Hungária hazai pályán 2-1-es vereséget szenvedett az Újpesttel szemben, így az éllovas Ferencváros előnye már öt pont a tabellán. A lila-fehérek kispadján győzelemmel debütált Sarlós András vezetőedző.

Borsodi Liga, 27. forduló, felsőház:
MTK Hungária - Újpest 1-2 (0-1)
Hidegkuti-stadion, 1500 néző
vezette: Fábián
MTK Hungária:Hajdu - Molnár Z., Smiljanic, Pető (Dragan 76.) - Horváth L. (Madar 32.), Jezdimirovic, Czvitkovics (Lita 15.), Zavadszky, Rednic - Illés, Silva.
Újpest: Vlaszák - Vanczák, Tamási, Korolovszky, Juhár - Sloncik (Cseri 79.), Szélesi, Farkas, Rósa D. - Tokody (Rósa H. 25., Móri 71.), Horváth F.
gól: Silva (51.), illetve Tamási (42., 11-esből), Rósa D. (70.)
sárga lap: Molnár Z. (41.), Silva (65.), Lita (78.), Madar (89.), illetve Szélesi (34.), Farkas (44.), Juhár (53.), Vanczák (83.), Horváth F. (84.)

38. perc: Illés-Zavadszky-Silva összjáték után a brazil légiós 8 méterről óriási helyzetben fölé lőtt.

42. perc: Sloncik átadásával Horváth Ferenc lépett ki a rosszul helyezkedő védők közül, a kaputól 10 méterre megpróbálta kicselezni Molnár Zoltánt, aki felvágta. A megítélt büntetőt Tamási laposan a bal sarokba gurította (0-1).

51. perc: Zavadszky ugratta ki Illést, aki betört a tizenhatoson belülre, majd okosan keresztbe gurította a labdát a kapu előtt, s a berobbanó Silva 4 méterről a bal sarokba helyezett (1-1).

70. perc: Vanczák ment el a jobb szélen, átívelt a másik oldalra, Rósa Dénes lekezelte a labdát, majd 13 méterről a bal felső sarokba helyezett (1-2).

Az alacsony színvonalú, rendkívül durva találkozón a győzelmet valamivel jobban akaró vendégek szerezték meg a három pontot.