Vágólapra másolva!
A Manchester United rövid időn belül szerződést akar hosszabbítani Sir Alex Fergusonnal, pedig az angol labdarúgó-bajnokság győztesének vezetőedzőjét 2005-ig amúgy is kontraktus köti a klubhoz.

A rendkívül sikeres skót szakember tavaly még vissza akart vonulni, ezért az Old Traffordon már az utódláson gondolkodtak. Ferguson végül meggondolta magát, s a Premiership vasárnapi megnyerését követően sem akar a babérjain ülni.

"Visszatért a korábbi elszántságom, az idei szezont is nagyon élveztem. Hosszú távú terveim vannak a Manchester Uniteddel kapcsolatban" - fogalmazott a brit labdarúgás legendája.

Szinte biztos, hogy az 1941. december 31-én született trénernek nem lesz ellenére a hosszabbítási ajánlat, pedig annak idején azt mondta: 60 éves kora után már pihenni akar. Ugyanakkor jó barátja, Sir Bobby Robson példát mutat neki, hiszen 70 évesen sem szándékozik felállni a Newcastle United kispadjáról.

Az 1986. november 6-a óta tartó Ferguson-korszak alatt a Manchester United a bajnokságban nyolc (1992-93, 1993-94, 1995-96, 1996-97, 1998-99, 1999-2000, 2000-2001, 2002-2003), az FA-kupában három (1993-94, 1995-96, 1998-99) elsőséget szerzett. A Vörös Ördögök 1999-ben tizenegy nap alatt a BL-ben, az FA-kupában és a Bajnokok Ligájában is diadalmaskodtak.