Vágólapra másolva!
Két fordulóval a vége előtt az olaszoktól furcsamód máris eldőlt: ismét a Juventus labdarúgócsapata nyert a Serie A-ban. Lippi mester bajnok fiainak az iksz is elég lett Torinóban a Perugiával, hiszen a rivális Inter sem bírt Milánóban a Parmával, közte nyolc pont, több mint elég. A Milannak már a harmadik helye is veszélyben, mert kikapott a Bresciától, a Lazio és a Chievo meg nyert, idegenben.

Tavaly nehezebb, szerencsésebb és izgalmasabb volt, idén egyértelmű, egyenletes. Míg a két milánói vetélytárs nem keveset botlott, a Nedved-hajtotta Juve sokkal kevesebbet, alig. A cseh mindenes legjobb szezonját produkálta, Del Pierónak is remek éve volt, röviden tán ennyi, nem feledve megjegyezni, hogy Lippi a legjobb edző, hadvezér, ilyesmi.

Ikszelt, ezzel együtt megerősítette második helyét az Inter (Cúperrel miért is akar bárki is bajnokságot nyerni?), mert a Milan kikapott a jó kis Bresciától, s ott a nyakában a Bologna vendégeként diadalmaskodó, egyébiránt döntetlenkirály Lazio, no meg a már kiesett Como együttesét simán felülmúló Chievo is.

Előbbiek a BL-t érő helyekért még csatáznak egy jót, az UEFA-kupában indulásért küzdők közül pedig a Parma ugye remizett a San Siróban, az Udinese 0-1-ről fordított, s nyert a Modena ellen, a jókora, de későinek tetsző hajrát nyitó Roma gond nélkül intézte el a Serie B-be delegált Torinót.

Hátul szépen ikszeltek egymással a kieséstől fenyegetett csapatok: a Piacenza a Regginával, az Empoli az Atalantával, van még miért rettegniök.

Serie A, 32. forduló:
Juventus - Perugia 2-2 (1-1)
gól:
Trezeguet (25., 11-esből), Di Vaio (49.), illetve Miccoli (34.), Grosso (89.)

Internazionale - Parma 1-1 (1-0)
gól:
Kallon (36.), illetve Mutu (66.)

Bologna - Lazio 0-2 (0-1)
gól:
S. Inzaghi (45., 11-esből), Favalli (64.)

Roma - Torino 3-1 (1-0)
gól:
Cassano (31., 64.), De Rossi (60.), illetve Frezza (82.)

Como - Chievo 2-4 (0-3)
gól:

Piacenza - Reggina 2-2 (0-0)
gól:
Hubner (74., 77.), illetve Di Michele (68.), Mozart (79.)

Brescia - Milan 1-0 (0-0)
gól:
Appiah (87.)

Empoli - Atalanta 0-0

Udinese - Modena 2-1 (1-1)
gól:
Pizarro (41., 11-esből), Muzzi (62.), illetve Kamara (39.)