Vágólapra másolva!
Egy évvel ezelőtt sokan azt jósolták, hogy őrségváltás lesz a Premiership élén, hiszen az előző szezonban a korábban sorozatban három bajnoki címet nyerő és tíz év alatt a második helynél rosszabb pozícióban egyszer sem záró Manchester United csak harmadik lett az angol élvonalban. A mostani szezon azonban ékesen bizonyította, hogy a Vörös Ördögöket nem lehet leírni: a MU visszaszerezte a bajnoki címet, ugyanakkor az élcsoportban nem sok változás történt, hiszen a második megint az Arsenal lett, és az első hatból öten a legutóbbi idényben is ott voltak a tabella első felében.

A tavaly megszerzett bronzérem után egy darabig a jelenlegi pontvadászatban is úgy tűnt, hogy véget ért a Manchester United egyeduralma Angliában: a Vörös Ördögök a vártnál kissé gyengébben kezdték az idényt, és nem sok jel mutatott arra, hogy megelőzhetik az Arsenalt.

Alex Ferguson szokásához híven nem igazolt túl sok új focistát a nyáron, csupán egy játékost szerződtetett, igaz, Rio Ferdinand csillagászati összegért került a manchesteriekhez. A skót mester úgy ítélte meg, hogy elsősorban a védelem szorul erősítésre, és ismét igaza lett, bár a hátsó alakzat feljavulása nem csupán Ferdinandnak, hanem a szezon során alapemberré váló John O'Shea-nek volt köszönhető, aki balhátvédként és középső védőként is megállta a helyét.

Az a tény mindenesetre nagyon sok mindent elárul, hogy a Premiership nemrégen lezárult szezonjában a Manchester kapta a legkevesebb gólt, szám szerint 34-et, ráadásul az elmúlt tíz évben csak egyszer fordult elő, hogy ilyen kevésszer került volna a labda a csapat hálójába. És mindezt úgy hajtotta végre az együttes, hogy az általános vélemény szerint "üres volt a kapuja", vagyis a kapusposzton nem tudott klasszis teljesítményt nyújtó játékost felmutatni.

Sokak szerint Barthez bakijai a Manchester BL-győzelmébe kerültek, de a francia portás azért 28 mérkőzésen mindössze 27 gólt kapott, és nemegyszer bravúrosan védett - ki tudja például, mi lett volna, ha a bajnokság hajrájában az Arsenal elleni rangadón 2-2-es állásnál nem védi ki Henry bombáját az utolsó percekben. Mindenesetre jellemző, hogy míg az előző idényben 87 rúgott gól is csak a bronzéremhez volt elég a MU számára, addig most 74 találattal is bajnokságot tudott nyerni a csapat. A támadó részlegre persze most sem lehetett panasz, és különösen igaz ez Ruud van Nistelrooyra, aki a maga 25 (egyes források szerint 26) találatával gólkirályi címet szerzett.

Mostanság sok szó esik a MU-nál Ferguson jövőjéről is. Az 51 éves Martin Edwards, a Manchester United 23 évi uralom után távozó klubelnöke szerint hosszú távon Martin O'Neill, az UEFA-kupadöntős Celtic Glasgow menedzsere lehet Sir Alex Ferguson utódja. O'Neill ugyan a napokban egy évvel meghosszabbította glasgowi szerződését, és Fergie-nek sem áll szándékában rövid időn belül nyugdíjba menni, ám előbb-utóbb elkerülhetetlen lesz a szilveszterkor 62. születésnapját ünneplő Sir Alex pótlása. "Ha egyvalakit kellene megneveznem, aki egy napon Sir Alex örökébe léphet, akkor az Martin O'Neill lenne" - mondta Edwards. "Korábban két Ligakupát nyert a Leicesterrel, s nézzék meg, mi lett a csapatból, miután a menedzser továbbállt. Amit pedig a Celticnél produkál, az önmagáért beszél. Megtörte a Rangers egyeduralmát, most pedig bevitte a csapatot az UEFA-kupa fináléjába. Azaz: meghódította Európát is."

Az egyetlen nyitott kérdés csupán az - Edwards szerint -, hogy a 64-szeres északír válogatott labdarúgó O'Neill - aki az 1982-es spanyolországi Mundialon képviselte hazáját - képes lenne-e kezelni a Manchester United alkalmazásában álló szupersztárokat. Fergusonnak egyébként még további két szezonra van élő szerződése az Old Traffordban, ráadásul a közelmúltban - meglehet, viccből - úgy nyilatkozott, hogy még húsz-harminc jó éve lehet a menedzseri székben. Azt mindenesetre többször is "elejtette", hogy addig nem akar visszavonulni, amíg nem nyerte el még egyszer a Bajnokok Ligáját.