Vágólapra másolva!
A Wembley-stadion 79 éves egyeduralkodása után szombaton 16 órakor már harmadszor játsszák Cardiffban az angol labdarúgó FA-kupa döntőjét, ezúttal a címvédő Arsenal és a Southampton főszereplésével.

Azért a Millennium-stadionban kerül sor a mérkőzésre, mert a világhírű londoni létesítmény átépítése alatt áll. A nagy érdeklődéssel várt összecsapást azonban így is több mint 70 ezer szurkoló tekintheti meg.

A szigetországi futball londoni élcsapata a szerény európai teljesítményét - az Arsenal a legjobb 16 között búcsúzott a BL-ben - ugyan némileg ellensúlyozni tudta a Premiershipben, hiszen címvédőként második lett a Manchester United mögött, de a drukkereit így is csak egy győzelemmel engesztelhetné ki.

A fővárosiak kapuját valószínűleg szombaton védi utoljára David Seaman. A 40. születésnapját szeptember 19-én ünneplő hálóőr szerződését ugyanis már nem kívánja meghosszabbítani a klub - Arsene Wenger csak kapusedzőként számítana rá a jövőben -, ráadásul a válogatottból is kiszorult. Legalábbis ezt mutatja, hogy Sven-Göran Eriksson nem hívta meg őt a csapat következő három (május 22.: Dél-afrikai Köztársaság, június 3.: Szerbia és Montenegró, június 11.: Szlovákia) meccsére.

Seaman április 13-án a Sheffield United elleni FA-kupa elődöntőn játszotta 1000. profi találkozóját. A kiváló kapus 1990-ben került az Ágyúsokhoz, s 563 alkalommal állt a gólvonal elé. A válogatottban 75-ször jutott szóhoz.

A Southampton az FA-kupa mellett a bajnokságban is kellemes meglepetést okozott - nyolcadik helyen végzett - szurkolóinak, elsősorban James Beattie révén. A csatár 23 találattal 3. lett a góllövőlistán a holland Ruud van Nistelrooy (25, Manchester United) és a francia Thierry Henry (24, Arsenal) mögött, s kimagasló teljesítményének köszönhetően bekerült a válogatottba.