Társoldalunk:

Egymást dicséri a Celtic és a Porto

Egy nappal a 2002-2003-as UEFA-kupa finálé előtt mind a Celtic Glasgow, mind az FC Porto szakvezetője úgy nyilatkozott, az ellenfél nagyon veszélyes, így nem lehet előre lefutottnak tekinteni az összecsapást. A mérkőzésen a skótok svéd támadója, Henrik Larsson jubilálhat, a csatár a kétszázadik, zöld mezben elért góljára készül.

Magabiztosan készül a szerda esti (20.45 óra) Celtic Glasgow elleni labdarúgó UEFA Kupa-döntőre az FC Porto együttese. A portugál élcsapat sevillai megérkezése után Jose Mourinho vezetőedző egyáltalán nem látszott idegesnek. "Testileg és lelkileg is felkészültünk a fináléra. Ráadásul kitűnő formában vagyunk" - mondta a szakvezető, ugyanakkor óva intett mindenkit attól, hogy eleve eldöntöttnek gondolja az összecsapást.

"A Celtic bizonyította, hogy rendkívül veszélyes ellenfél. A skót gárda szívből játszik, rendkívüli alázattal és akarattal küzd. Mi azonban meg akarjuk mutatni, hogy nem csak Olaszországban és Spanyolországban művelik rendkívül magas szinten a futballt" - udvariaskodott Mourinho.

A portóiak valóban büszkék lehetnek idei teljesítményükre: már négy fordulóval a bajnokság vége előtt bebiztosították az aranyérmet, sorozatban 13 mérkőzésükön győztek, és egymás után 37 találkozót vívtak úgy, hogy mindig betaláltak az ellenfél kapujába.

Az északportugál város együttesét Martin O'Neill, a rivális szakvezetője is dicsérte. "A Porto játéka rendkívül gördülékeny és alkalmazkodó. A mérkőzés közben bármikor képesek taktikát változtatni és azt megvalósítani" - vélekedett a skót menedzser.

A finálé iránti érdeklődést egyébként mi sem bizonyítja jobban, hogy a feketepiacon 1000 eurót is elkérnek egy eredetileg 50 eurós belépőért.

Henrik Larsson, a Celtic Glasgow svéd csatára jubilálhat a szerdai FC Porto elleni labdarúgó UEFA Kupa-döntőn: a roppant fontos sevillai találkozón megszerezheti 200. gólját a skót csapat színeiben. A válogatott "gólzsák" 199 találatnál jár, de állítása szerint nem foglalkoztatja különösebben a mérföldkő elérése.

"Szép lenne, ha betalálnék, de nem fogok összetörni, ha ez most nem sikerül, de elhódítjuk a kupát. Ez a csapat már bebizonyította, hogy bárki képes a gólszerzésre. A svéd válogatottal 1994-ben harmadik lettem a világbajnokságon, de a szerdai meccs még annál is többet jelent számomra" - mondta Larsson.

A támadó rendkívül hatékony a Celticben, hiszen mindössze hatodik idényét tölti a skót együttesnél. Ebben a szezonban már összesen 42 gólnál jár, rekordjától azonban messze van: a 2000/01-es idényben 53-szor mattolta az ellenfelek kapusait, s akkor teljesítménye európai Aranycipőt ért.

A várható kezdőcsapatok
FC Porto: Vitor Baia - Paulo Ferreira, Jorge Costa, Ricardo Carvalho, Nuno Valente - Ricardo Costa, Maniche, Alejnyicsev - Deco - Jankauskas, Derlei
Celtic Glasgow: Douglas - Mjällby, Balde, Valgaeren - Agathe, Lambert, Lennon, Petrov, Thompson - Sutton, H. Larsson.

Előző
  • 1
  • 2
Következő

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK