Társoldalunk:

Meglóghat a hét végén a Real Sociedad

Két komoly rangadót rendeznek a hét végén a spanyol labdarúgó-bajnokságban, s ennek a kivételezett helyzetben lévő haszonélvezője a listavezető Real Sociedad lehet. A baszkok ugyanis, ha nyernek Malagában, úgy feladják a leckét a Valenciában játszó Real Madrid és a Vigóban vendégeskedő Depor számára.

Ha azt nézzük, a Primera División 35. fordulójában az első öt csapat közül négy egymás ellen játszik, a maradék együttest nevezhetjük akár szerencsének is. Márpedig ez a szerencse a hét végén, pontosabban vasárnap több is lehet, mint Fortuna istenasszony ajándéka. A spanyol labdarúgó-bajnokságból még négy forduló van hátra, s a tabellát jelenleg a Real Sociedad vezeti, egypontos előnnyel a Real Madrid előtt. A forduló nagy rangadóját Valenciában, illetve Vigóban vívják, ahol a Real Madrid, illetve a Deportivo La Coruna vendégszerepel. Azaz a "szerencsés" ötödik éppen a Sociedad, amelynek ha nem is lesz könnyű dolga Malagában, a papírforma alapján növelheti előnyét üldözői előtt.

A Sociedad hazai pályán idén még veretlen, ám idegenben nyolc győzelem és négy döntetlen mellett ötször már kikapott a baszk együttes. "Helyzetünk már abszolút magunktól függ, s a Malaga elleni összecsapás kulcsfontosságú. Senki sem mondhatja, hogy nincs nagy esélyünk a bajnoki címre, a hét végén például a Madrid Valenciába látogat, de a galíciai derbi is a mi malmunkra hajtja a vizet" - nyilatkozta a csapat egyik ásza, Javier de Pedro.

Szó, ami szó: a Real Madrid Valenciában akár ki is kaphat, főleg úgy, hogy a védelemből és a középpályáról két fontos ember, Makelele és Pavon is hiányozhat. Nagy kérdés, hogyan dönt Vicente Del Bosque vezetőedző Ronaldóval kapcsolatban. A brazil játékos egész héten külön tréningen vett részt, bizonyítandó, hogy jó formában van, s nagyon szeretne játszani a fontos mérkőzésen. Ennek ellenére lehet, a világbajnok a kispadra szorul, s Morientes kap lehetőséget. Ráadásul nagyon kell vigyáznia a Zidane, Figo, Guti, Helguera kvartettnek is, négyőjüknek ugyanis már csak egy lapocska kell, s máris egy mérkőzést kénytelen lesznek kihagynni eltiltás miatt, ami figyelembe véve az utolsó három bajnoki ellenfelet (Celta Vigo, Atlético Madrid, Bilbao) komoly veszélyt rejt magába.

Ha a Madrid kikapna, akkor még a második helye is veszélybe kerülne, hiszen a galíciai derbin egy esetleges Depor-győzelemmel már az Irureta-legénység lépne a tabella ezüstérmes helyére

Előző
Következő

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK