Vágólapra másolva!

Képgaléria a BL-döntőről

A milánói gárda trénere ezzel egyfajta elégtételt is szerzett, hiszen az elmúlt években - kiugró eredmények hiányában - rengeteg kritika érte munkáját.

"Nem foglalkoztam soha a bírálatokkal, megtanultam együtt élni velük. Most nagyon boldog vagyok, hiszen egyik nagy álmom valósult meg" - adott hangot örömének Ancelotti, a negyedik, aki játékosként (1989, 1990) és edzőként is megnyerte a legrangosabb európai kupasorozatot.

Az 1999 és 2001 között éppen a Juventusszal együtt dolgozó és a zebrákkal két bajnoki ezüstig jutó szakember újságírói kérdésre válaszolva elmondta: csak mosolyogni tud a távozását firtató hírek hallatán, mert semmi pénzért nem hagyná el a piros-fekete alakulatot.

A meccs előtt csapata erejében nagyon bízó Lippi a kudarc után félig-meddig elismerte, hogy nem tudták megfelelően pótolni a sárga lapjai miatt hiányzó cseh Pavel Nedvedet: "Pavel lendületes, nagyszerű játéka nagyon hiányzott. Nem volt senki a pályán, aki betöltötte volna a távollétével keletkezett űrt."

Az ősz hajú mester vezetésével négy BL-döntőt játszott a torinói csapat, de csak az elsőt, az Ajax ellenit tudta megnyerni 1996-ban.

"Mit mondhatnék? Szörnyen alakultak számunkra a dolgok! Fáradtan, rosszul futballoztunk, ráadásul Tudort és Davidsot is kényszerűségből kellett lehoznom" - mondta elkeseredetten, majd a tizenegyesekről is megemlékezett: "Csak olyanokat jelöltem, akik elvállalták. A többiek biztosak voltak benne, hogy kihagynák."