Vágólapra másolva!
Több új topik is nyílt, nyílik a Fórumban, amelyben a szurkolók döntő többsége kemény fellépésre és példás büntetésre szólítja fel a Magyar Labdarúgó Szövetséget és a ligát. A Ferencváros-Debrecen mérkőzést követő, az utóbbi évek legsúlyosabb szurkolói zavargása után olyan pletykák is elterjedtek, hogy Várszegi Gábor kivonul a labdarúgásból, Tököli Attila pedig abbahagyja, de minimum elmegy a Fradiból. És, hogy eladó az MTK, egy forintért.

Nem ilyen népszerűségről álmodott a Ferencvárosi Torna Club vezetősége, mint amilyen felhajtás övezte a labdarúgócsapat péntek esti mérkőzését, majd az azt követő "szurkolói" rendbontást. A Debrecen elleni 0-0-s mérkőzés után a bajnoki címet elvesztő gárda fanatikusai megrohanták a pályát, és a biztonsági intézkedések teljes hiánya miatt ádáz hadjáratba kezdtek a játékosok és a szakvezetők ellen.

A Magyar Televízió felvételeiből kiderült, hogy azt ütötték, akit értek. Tököli Attilát a Telesport értesülései szerint ütötték és rúgták, de kijutott a "jóból" Balog Zoltánnak és Aleksandar Jovicnak is. A mérkőzést követően Tököli nem is tudott nyilatkozni. "A körülményekhez képest jól vagyok, de ennél többet nem szeretnék mondani. A Fradi vezetősége valószínűleg napokon belül reagál majd a történtekre" - mondta a válogatott támadó.

Az eset után nem tudni, a pletyka mennyire igaz, mindenesetre a jól értesültek tudni vélik, Tököli ezek után nem marad a klubnál, sőt, olyan hírek is szárnyra keltek, hogy meggondolja, ilyen körülmények között akarja-e egyáltalán folytatni a futballt. Ugyanilyen hírek kaptak szárnyra Várszegi Gábort illetően is: a mecénás állítólag a találkozót követően beszélt az illetékesekkel, s nem kizárt, visszatér az üzlet sportmentes részébe.

A Magyar Hírlap úgy tudja, egy forintért eladó az MTK - Várszegi Gábor Fotex-vezér barátai számára. A vevők Ivánkovics Erika, a Fotex Ingatlanfejlesztő és Karbantartó Kft. egyik munkatársa, Bukor Ferenc irodaszer-értékesítő, valamint Fülöp Ferenc klubigazgató lehetnek.

[origo]