Társoldalunk:

Újra Csank a Videoton mestere

Bicskei Bertalan helyett Csank János lesz a Videoton labdarúgócsapatának vezetőedzője a következő két évben.

Maráczi Endre, a Videoton Kft. ügyvezetője elmondta, a korábbi szövetségi kapitány munkáját Vass László és Csató Sándor segíti.

Csank János 1979 és 1986 között az egri ifjúsági együttesnél tevékenykedett, majd 1983-tól az első csapatot is irányította. A Testnevelési Főiskolán 1983-ban szerzett edzői oklevelet. Trénerként dolgozott Békéscsabán (1986-89), majd Vácott (1989-95), ahol bajnokságot is nyert.

1995-96 között a görög Prodeftiki szaktanácsadóként alkalmazta, 1995 óta mesteredző. 1996-98-ban a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya volt. 1999-től a Videoton, majd 2000 májusától a Ferencváros trénereként tevékenykedett, a zöld-fehérekkel szintén bajnok volt.

A székesfehérvári együttest a legutóbbi szezonban Várhidi Péter, majd december 28-tól Bicskei Bertalan irányította. A nagy múltú Videoton nyolcadik lett a 12 csapatos Borsodi Ligában.

Csank együttese, a Siófok az ötödik helyen zárt, a trénerrel szerdán bontottak szerződést, mert kiderült, hogy az új befektető nem tudja előteremteni az élvonalhoz szükséges anyagi hátteret.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK