Vágólapra másolva!
Párizsban Japán és Új-Zéland labdarúgó-válogatottja nyitja meg a 2003-as Konföderációs-kupát, amelynek szerdai csúcsmérkőzését a lyoni Franciaország-Kolumbia rangadó jelenti majd. A mérkőzéseket az Eurosport élőben közvetíti.

Japán és Új-Zéland labdarúgó-válogatottja nyitja meg a 2003-as Konföderációs-kupát, mivel a két együttes játssza a nyitótalálkozót a párizsi Saint-Denis-stadionban. A mérkőzés főleg a távol-keletiek szövetségi kapitányának, Zicónak lesz érdekes, hiszen a brazil szakember először látogat a Stade de France-ba azóta, hogy Mario Zagallo szövetségi kapitány segítőjeként részese volt az 1998-as vb-döntő rémálmának. Akkor Franciaország 3-0-ra verte Brazíliát, de Zico reméli, ez a csúfság a japán nemzeti csapat élén nem esik meg vele.

Pedig amióta az egykori klasszis átvette az irányítást a francia Philippe Troussier-től, nem igazán megy a gárdának. A hazai Kirin-kupán a Paraguay elleni gól nélküli döntetlent követően 4-1-re kikapott a gárda Argentínától, s barátságos találkozón Korea is nyert 1-0-ra Tokióban.

"Sorsdöntő lehet a nyitómérkőzés számunkra, hiszen ha jó eredményt érünk el, akkor az pozitívan hathat az együttesre, s ez segíthet bennünket a másik két összecsapáson is. Az első meccs miatt kicsit idegesek és izgatottak a játékosaim, főleg mentálisan kell felkészítenem őket. Ez fontos, hiszen kétnaponta pályára lépünk. Lehet, a franciák ellen esélytelennek tartanak minket, de biztosan jobbak vagyunk, mint Új-Zéland és Kolumbia" - nyilatkozta Zico.


A csapatban minden bizonnyal helyet kap a 195 cm magas védő, Danny Hay, aki korábban megfordult az angol Walsall együttesében is, illetve a 34 éves Chris Zorichich: a Newcastle United középpályása 75. válogatottságát ünnepelné. Még mielőtt valaki félreértené, a karmester nem Angliában, hanem Ausztráliában légióskodik.

A találkozót 18 órai kezdettel játsszák (tv: Eurosport), a mérkőzést a benini Coffi Codija vezeti.