Vágólapra másolva!
Még a német Bundesliga I-ben szereplő Hertha orvosának és vezetőedzőjének elismerését is kivívta Király Gábor, aki a válogatottban szerzett izomrostszakadását követően naponta kezeltette sérült vádliját, ennek köszönhetően pedig a felkészülés kezdetén teljes értékű edzésmunkát végezhet.

A lettek elleni selejtező előtt megsérült válogatott hálóőr gyógyulásáról és szabadságáról a következőket nyilatkozta az [origo]-nak. "A jól sikerült kezeléseknek köszönhetően már kocoghatok, jövő héten pedig a futóedzéseket is elkezdhetem. Most örülök csak annak igazán, hogy a Bundesligában megcsíptük az ötödik helyet s ezzel az UEFA-kupa selejtezőjében való indulás jogát, hiszen ezáltal egy héttel több szabadság jutott nekünk, és a sérülésemet is teljesen kigyógyíthatom."

"Persze ezért elég sokat is tettem, ugyanis amikor a Balatonon nyaraltunk a családdal, mindennap eljártam Kaposvárra kezelésekre. A Hertha orvosával kétnaponta beszéltem, mivel arrafelé ez a szokás, vagyis még a szabadság alatt is figyelemmel kísérik a játékosok állapotát. A doktor és Huub Stevens vezetőedző is örült, hogy sokat javult a sérülésem. Szerintem azt hitték, hogy a szünidő alatt hanyatt dőlök, s arra várok, majd magától rendbe jön a szakadásom. Azért hat év a profi világban engem is felvértezett, s tudom, a saját érdekemben is nagyon jól kellett kezelni ezt a sérülést."

Bánki József