Vágólapra másolva!
Az AJ Auxerre gárdája elsősorban arról híresült el Franciaországban, hogy Guy Roux irányítása alatt az egyik legjobb utánpótlás-nevelő központtá lépett elő, és leginkább abból tartja el magát, hogy jó pénzért eladja saját nevelésű, vagy fillérekért szerződtetett futballistáit. Elképzelhető azonban, hogy a klub most egyik legértékesebb focistájától, Philippe Mexes-től ingyen fog megszabadulni az egyesület egy szerződéskötési hiba miatt.

Az Auxerre jelenlegi játékoskeretéből három fiatal, saját nevelésű futballista a legkelendőbb a nemzetközi játékospiacon: a csatár Djibril Cissé, valamint a középhátvéd Jean-Alain Boumsong és Philippe Mexes.

Mindhárom focistáért több klub is bejelentkezett, elsősorban angol egyesületek, ám egy darabig úgy tűnt, hogy egyikük sem távozik az Auxerre-től, mivel mindegyiküknek élő szerződése van. A tréner, Guy Roux leginkább Cisséhez ragaszkodott, korábban kijelentette, hogy amennyiben őt eladják, akkor feláll a kispadról, de legszívesebben mindhárom játékost megtartotta volna annak érdekében, hogy a nemzetközi porondon minél jobban szerepelhessen az együttes.

Erre meg is volt minden esély, ám Mexes esetében a dolgok váratlan fordulatot vettek. A történet még tavaly decemberben kezdődött, amikor is a focista egy évvel meghosszabbította szerződését, amely így nem 2005-ig, hanem 2006-ig lett érvényes. Igen ám, de kiderült, hogy a kontraktusba bekerült egy olyan záradék, amely az előző szerződésben még nem szerepelt, és amely lehetővé tette volna, hogy Mexes a szezon végeztével bizonyos feltételek mellett távozhasson az Auxerre-től.

A záradékot természetesen a focista ügynöke tette bele a szerződésbe, és a klub figyelmetlensége miatt maradhatott benne, a kontraktust ugyanis anélkül aláírták, hogy a szakmai stáb, vagyis Roux átnézte volna. Mikor az egyesületnél észrevették a dolgot, azonnal fellebbeztek a Francia Labdarúgó Szövetségnél, hogy változtatni akarnak a kontraktuson, és a szervezet az egyesületnek adott igaza, április elején a szerződésmódosítást törölték, vagyis a korábbi maradt érvényben, amely ugyan csak 2005-ig érvényes, de az ominózus záradék nem szerepel benne.

A focista persze nem hagyta annyiban a dolgot, és jogi útra terelte az esetet, miután ügynöke, Olivier Jouanneaux tanácsot kért és kapott egy ügyvédtől, bizonyos Jean-Louis Duponttól - az ő neve nem ismeretlen a futball világában, hiszen ő volt az, aki 1995-ben Jean-Marc Bosmant képviselte, és győzelemre vitte a ma már csak Bosman-ügyként ismert pert, amely alapjaiban változtatta meg a világ labdarúgását. Mexes azt szeretné elérni, hogy szerződését bontsák fel, és ebben az esetben ingyen távozhatna a franciáktól. A focista ugyanis mindenképpen el akarja hagyni a klubot, mivel úgy érzi, hogy az egyesület méltatlanul bánt vele.

A jelenleg a Konföderációs-kupán szereplő védő elmondta, hogy ő igyekezett professzionálisan viselkedni, és csak a szezon végeztével vette elő az ügyet, mivel nem akarta, hogy az esetleges pereskedés megzavarja a csapatot - amely a francia kupa megnyerésével harcolta ki az UEFA-kupában való indulás jogát.

Egyelőre nem tudni, hogy Mexesnek sikerül-e elérnie célját, vagyis szerződése felbontását, de sokak szerint erre nem is lesz szükség, mivel az iránta érdeklődő Arsenal hajlandó lenne fizetni az Auxerre-nek - persze valamivel kevesebbet, mintha egy élő szerződésből kellene kivásárolni a focistát. Az Ágyúsok mestere, Arsene Wenger elsődleges célpontja az átigazolási szezonban egy középhátvéd megszerzése, és Mexes ebből a szempontból ideális megoldásnak tűnik. A francia tréner ráadásul jó barátságban van Guy Roux-val, így könnyen elképzelhető, hogy sikerült majd kompromisszumos megoldásra jutnia az Auxerre-rel - amire persze nem lett volna szükség, ha a francia klub képviselői még tavaly decemberben elég körültekintőek lettek volna.