Vágólapra másolva!
Málagában a jelenlegi pontvadászat utolsó fordulója egyben egy korszak zárását is jelenti majd a klub történetében: ekkor ül majd ugyanis utoljára a kispadon a veterán szakvezető, Joaquín Peiro, aki a másodosztályból a Primera División középcsapatai közé vezette a gárdát, és utoljára húzza fel a Málaga mezét két kulcsember, Darío Silva és Kiki Musampa is. Azt egyelőre nem tudni, hogy a három távozót kivel pótolja majd a klub, de a tervek természetesen már megvannak, és meglehetősen ambiciózusnak tűnnek.

A Málaga CF együttese bizonyos szempontból fennállása legsikeresebb idényét zárta: a gárda ugyan valószínűleg idény gyengébben végez majd a Primera Divisiónban, mint az előző három idényben, első nemzetközi kupaszereplése alkalmával viszont bejutott a legjobb nyolc közé az UEFA-kupában. Kevéssel a bajnokság vége előtt az együttesnek még megvolt az esélye arra, hogy a bajnokságban is története legjobb helyezését érje el, hiszen a 31. fordulót követően az andalúziaiak a hatodik helyezést foglalták el a tabellán, amely ismét UEFA-kupa-indulást jelentett volna az egyesület számára, de ezt egy rosszabb sorozat követte, amelynek köszönhetően a csapat visszaesett a 12. helyre, és az utolsó játéknapon maximum a tizedik pozícióig jöhetnek fel.

Ez a helyezés persze egyáltalán nem rossz a klub számára, hiszen a legutóbbi három szezonban is a középmezőnyben szerepeltek (az előző pontvadászatban éppen tizedikek lettek), az viszont már nagyobb problémát jelentett a vezetőség számára, hogy a csapat trénere, Joaquín Peiró bejelentette: az idény végeztével feláll a kispadról. Az persze várható volt, hogy ez előbb-utóbb be fog következni, hiszen Peiró a spanyol edzői kar doyenje, januárban már a 67. életévét töltötte be, amivel még az Atlético Madrid szintén veterán mesterénél, Luis Aragonésnél is idősebb három évvel. A szakvezetőnek egyébként nagyon sokat köszönhet a klub, hiszen amikor átvette a gárda irányítását 1998-ban, akkor a Málaga a másodosztályban is újoncnak számított, és Peiró keze alatt lett stabil középcsapat a Primera Divisiónban.

További gondot okozott az elnökségnek, hogy Peiró mellett két kulcsember is bejelentette távozását, bár ez szintén prognosztizálható volt, hiszen az UEFA-kupa-menetelés okán a jó teljesítményt nyújtó focisták jobbnál jobb ajánlatokat kaptak más egyesületektől. Egyelőre annyi bizonyos, hogy a holland középpályás, Kiki Musampa, illetve az uruguayi csatár, Darío Silva elhagyja a klubot: előbbi biztosan, utóbbi pedig valószínűleg az Atlético Madridba szerződik. A kapus Pedro Contrerast és a középhátvéd Fernando Sanzot is csábítják, elsősorban Angliából, de jelenleg úgy tűnik, hogy mindketten maradnak, ami azt jelenti, az új edzőnek nem kell majd teljesen új csapatot építeni.

Nagy kérdés viszont, hogy ki lesz ez az új tréner. A Málaga elnöke, Serafín Roldán egyelőre csak annyit árult el, hogy egy jó nevű hispán szakembert szeretnének a kispadra, és több jelölttel is tárgyalnak, akik közül a spanyol szaksajtó Llorenzo Serra Ferrer szerződetését tartja a legvalószínűbbnek. A szakvezető legutóbb a Barcelonánál dolgozott, ahol előbb amolyan sportigazgató volt, majd a 2000-2001-es szezonban leült a kispadra, kevés sikerrel, de korábban irányította a Mallorcát és a Betist is. De a jelöltek között van még Juande Ramos, aki az előző szezonban a Betist irányította, illetve (némileg ellentmondva az edző nyilatkozatának) a portugál Jaime Pacheco is, aki a Boavistával kiverte a Málagát az UEFA-kupa negyeddöntőjében.

Természetesen a játékoskeret megerősítésére is megvannak a tervek, bár ebből a szempontból a klub igyekszik némileg új utakra lépni: a Málaga technikai igazgatója, Manuel Ruíz Hierro (aki nem más, mint a Real Madrid középhátvédjének, Fernando Hierrónak a bátjya) ugyanis kijelentette, hogy elsősorban az utánpótlásra szeretnének építeni, és a tartalékcsapatból több focista (Juanito, Alexis, Calatayud, Juan Rodríguez, Nacho és Geijo, közülük már hárman is bemutatkoztak a Primerában) is felkerül majd a felnőttek közé. Darío Silva helyére azonban mindenképpen szeretnének egy gólerős támadót igazolni, és jelöltekben itt sincs hiány.

Az elnök legszívesebben a Real Madrid fiatal csatárát, Portillót látná a csapatban, s a királyi gárdával való jó kapcsolat miatt (elég, ha csak a két Hierrót említjük) erre meg is van az esély, de a szurkolók jobban örülnének, ha az egykori nagy kedvenc Catanha térne vissza Málagába. A brazil származású, ám már spanyol állampolgársággal rendelkező csatár 2000-ban hagyta ott a klubot (ahol két szezon alatt pontosan 50 gólt szerzett) a Celta Vigo kedvéért, de itt mostanában kevés játéklehetőséget kap, így szívesen igazolna vissza egykori sikerei színhelyére.