Vágólapra másolva!
A következő négy szezonban Frank Rijkaard fogja irányítani a spanyol labdarúgó-bajnokságban hatodik helyen végzett FC Barcelona együttesét. Az egykori kiváló holland játékos pályaedzője az egykor az MTK-t trenírozó Henk ten Cate lesz.

A Barcelona új elnöke, Joan Laporta a médiának úgy mutatta be Frank Rijkaardot, mint "egy nagyszerű profit, rendkívüli emberi értékekkel". Az elöljáró hozzátette: "Rijkaard tisztában van a klub céljaival, ismeri és követi a Barcelona filozófiáját. Bízom benne, hogy sok sikerrel örvendezteti majd meg a szurkolókat. Mindenképp őt akartam a kispadra, mert bár több alternatíva is létezett, szerencsére sikerült Rijkaardot Barcelonába csábítanom."

Txiki Begiristain, a klub új sportigazgatója így nyilatkozott az új trénerről: "Jól döntöttünk Rijkaard szerződtetésével. Az ő irányításával az első csapat látványosan, eredményesen és kiegyensúlyozottan fog játszani."

"Büszke vagyok arra, hogy a világ legjobb klubjához szerződtem" - mondta az újdonsült edző a klub honlapján. "Ez egy új csapat első napja. Nem jó a múltba visszanézni, minannyian tudjuk, milyen volt a klub utolsó pár éve. Ezt elfogadjuk, de most egy új időszak kezdődik." A szakvezető szerint Van Basten esetleges érkezéséről még nincs döntés, Patrick Kluivertet pedig jó csatárnak tartja, és nem akarja "elüldözni" a klubtól.

Frank Rijkaard munkáját az MTK egykori edzője, Henk ten Cate fogja segíteni. A holland tréner a most befejeződött szezonban a negyedik helyen végzett a NAC Bredával.