Vágólapra másolva!
A Serie A-ban nyolcadik helyen zárt AS Roma elnöke, Franco Sensi bejelentette: ha az edző Fabio Capello maradni akar a csapatnál, inkább ad neki hárommillió eurót, csak távozzon. Az elöljáró kedden azt is nyilvánosságra hozta, hogy a Farkasoknál folytatja pályafutását a Leverkusentől távozó világbajnok védő, a brazil Lúcio.

Fabio Capellót, a Roma edzőjét a Real Madrid szerződtetni kívánja a távozó Vicente del Bosque helyére (szintén kiszemelt a Manchester United másodedzője, Carlos Queiroz és a portói Jose Mourinho). A rómaiak elnöke, Franco Sensi nem keseredne el, ha létrejönne a transzfer: "Ugrálnék örömömben, ha Capello a Realhoz szerződne. Furcsa figura ő, a bolondját járatta velem, rosszul tettem, hogy újabb kétéves szerződést kínáltam neki. Ha maradni akar, inkább adok neki hárommillió eurót, és elküldöm..."

Sensi hozzátette: "Ha Capello elmegy, a Bresciától távozó Carlo Mazzone jön a kispadra. Ő szereti a Romát, én jól ismerem őt, gyakran beszélek vele."

Az elnök egy új szerzeményről is nyilatkozott, a fővárosaiknál folytatja pályafutását a Leverkusent elhagyó brazil Lúcio: "Megvettem Lúciót és Dacourt-t, de egy csatárt is Rómába akarok még hozni, mert nincs szükségünk Delvecchióra. Montella, Totti és Cassano viszont maradnak."

A Bundesligában idén kiábrándítóan szereplő Leverkusen még nem erősítette meg, hogy a világbajnok brazil a Serie A 2001-es bajnokához igazol.