Vágólapra másolva!
A Ferencváros fellebbezést nyújtott be a Magyar Labdarúgó Ligához a fegyelmi bizottság június 10-én hozott határozata ellen, amelynek értelmében a csapat december 31-ig zárt kapuk mögött köteles lejátszani hazai mérkőzéseit a május 30-ai, Debrecen elleni NB I-es találkozó lefújását követő szurkolói rendbontás miatt. 

A botrány kapcsán az FTC Rt.-t a rendezés hiányosságai miatt 4 millió forintra, Szeiler Józsefet, a csapatot működtető részvénytársaság vezérigazgatóját 3 millió forintra büntette a testület. Emellett az FTC az év végéig az idegenbeli találkozókon saját költségén 15 fővel köteles megemelni a rendezői létszámot.

A klub hivatalos honlapján a fellebbezés indoklásaként az áll, hogy a döntés több pontban is ellentétes a sporttörvény, illetve a fegyelmi szabályzat előírásaival, hiszen nem meghatározott számú találkozóra, hanem egy bizonyos időtartamra vonatkozik.

Az ugyancsak május 30-án lejátszott Siófok-Győr bajnoki mérkőzést követően kirobbant verekedés miatt a rendező klubot 800 000 forint pénzbüntetéssel, valamint egy mérkőzésre szóló pályabetiltással sújtotta a testület. Sallói István, a Balaton-parti klub ügyvezető igazgatója közölte: nem fellebbeznek a határozat ellen.