Vágólapra másolva!
Tunéziai válogatott játékost szemelt ki a Haladás labdarúgócsapata. A szombathelyiek június 9-én, Svájcban tekintik meg Khaisz Godbant, aki a Tunézia-Auxerre barátságos meccsen szerepel. A Videotonnál két szlovák légiós edz, Nagyváradról Debrecenbe tart Csehi Zoltán, míg Kiskapusi Balázs Koppenhágában próbál szerencsét.

Újabb két külföldi próbajátékos érkezett a Videoton labdarúgócsapatához: Tomas Medved és Michal Kubala a szlovák bajnokságban ezüstérmes Petrzalkát erősítette a legutóbbi szezonban. A csatár Medved (29 éves) 30, az irányító Kubala (23) pedig 21 mérkőzésen szerepelt az olimpiai válogatottban. A kétszeres román gólkirály Marian Savu péntek este óta Székesfehérváron tartózkodik, és a legfrissebb információk szerint közel áll a megegyezéshez. Ibrahim Dossey, a 18-szoros ghánai válogatott kapus - aki az elmúlt három évben Brassóban védett - vízumproblémák miatt csak hétfőn érkezik Magyarországra. A bajnok Rapid Bukarest 27 éves középpályásának, Ion Voicunak az utazása elhúzódik, de rá is számítanak a Videoton vezetői.

A Lombard FC kénytelen volt lemondani a Görögországba szerződött Tóth Norbertról, viszont egy nagy név mégis felröppent a Rohonci úton. Az új kiszemelt, Khaisz Godban huszonhét esztendős, és a tunéziai Sahel együttesét erősíti. A támadó középpályás játszott már az atlantai olimpián és az elmúlt két világbajnokságon is. A futballista jelenleg a válogatottal készül Svájcban, ahol július kilencedikén pályára is lép a Tunézia-Auxerre barátságos meccsen. A Lombard FC Haladás képviselői ekkor tekinthetik meg a válogatott játékost.

A romániai Krónika című napilap információi szerint búcsút int az A osztályba feljutott Nagyváradi FC-nek Csehi Zoltán, aki a Debrecennél folytatja pályafutását a következő két évben. A Videotontól két éve érkezett játékos sikeres időszakot tudhat maga mögött, hiszen tavaly a Nyugati csoport gólkirálya lett 18 találattal, az idén pedig 11 góllal járult hozzá a Körös partján 12 éve óhajtott feljutáshoz.

A Ferencvároshoz újabb légiós érkezett próbajátékra, a 25 éves, 186 cm magas, 78 kg súlyú román Sorin Botis a középhátvéd, illetve a balhátvéd posztján is bevethető. Botis Romániában az UTA Arad és a Rapid Bucuresti együtteseiben szerepelt, 87 bajnoki találkozón 9 gólt szerzett. Moldovában a Sheriff Tiraspol gárdájával 2002-ben bajnoki címet és kupát nyert, pályára lépett négy Bajnokok Ligája-találkozón is. A moldáv bajnokságban 28 mérkőzésen 3-szor talált be az ellenfelek kapujába.

A Matáv-Sopron felvette a kapcsolatot Grósz Róberttel, a játékos tavaly Siófokon játszott.

Ausztriában edzőtáborozik az Újpest, de nem tartott a csapattal Horváth Ferenc és Radek Sloncík: előbbi külföldi szerződését intézi, utóbbi sérült. Elvileg mindkét játékos Újpesten maradhat és kitöltheti 2004-ig szóló szerződését, ha csütörtökig nem találnak maguknak másik klubot, továbbá amennyiben elfogadják a klub szűkített költségvetése miatt kialakított csökkentett fizetést tartalmazó szerződésajánlatot.

Lehet, nem marad sokáig egyedüli magyar a dán FC Köbenhavn együttesénél Rabóczki Balázs, a dánok ugyanis a hét elején tesztelik Kiskapusi Balázst.