Társoldalunk:

Bozsik nem neheztel Keneseire

Egyelőre nagyobb változás nem történt a ZTE keretében, jóllehet a csatár Faragó István Békéscsabára, a kapus Turi Géza pedig a Videotonhoz igazolt, ugyanakkor még három kulcsjátékos, Urbán, Kenesei és Vincze Ottó helyzete is bizonytalan. Amennyiben velük kapcsolatban olyan ajánlat érkezik, amely megfelel a zalai vezetők elképzeléseinek, mehetnek, ez esetben pedig a pótlásukról is gondoskodni kell.

- Mennyire elégedett az eddigi edzésmunkával és a felkészülési meccsekkel? - kérdeztük Bozsik Péter vezetőedzőt.
- A felkészülés harmadik hetét kezdtük el, s a gyakorlásokon jó hozzállást tapasztalok a játékosoktól, azaz ezen a téren nincs gond. A három edzőmeccsünk közül az egyiket, igaz, gyengébb képességű ellenféllel szemben megnyertük, majd az Újpesttől 1-0-ra, az osztrák Admira Wackertől 2-0-ra kaptunk ki. Ezeknek az eredményeknek sem tulajdonítok különösebb jelentőséget, elvégre a bajnokságra szükséges formába lendülnünk, mostanában a munkán van a hangsúly.

- Jelenlegi keretükből távozhat még valaki?
- Jelentősebb mozgás már nem várható, persze, ha Urbán, Kenesei és Vincze Ottó iránt komoly érdeklődő jelentkezik, vezetőink nem zárkóznak el a tárgyalások elől. Amennyiben pedig valamelyiküket elviszik, a helyükre is megvannak a vezetők jelöltjei, de erről még korai lenne beszélni.

- Turi távozásával és a büki Varga Zoltán leigazolásával a kapuskérdés is lezárult?
- Egyértelműen. Varga és Bardi egyaránt bravúrkapus, remélem, közöttük egészséges versenyhelyzet alakul ki, ami a csapat eredményességét is elősegíti.

- A tavalyi kudarc után idén minimális elvárásnak tekintik az első hatba kerülést?
- Ez a terv mindenképpen teljesíthető, ám ehhez az elmúlt szezon következtéseit mindenkinek le kell vonnia. Kizárólag maximális koncentrálással lehetünk eredményesek, a múltból ugyanis soha nem lehet megélni.

- Végezetül mi igaz abból, hogy megromlott a viszonya Keneseivel?
- Örülök, hogy szóba hozta ezt, mert az az ügy csak egy mesterségesen felszított tüzecske volt. Keneseivel minden további nélkül ugyanúgy tudok együtt dolgozni, mint eddig.

Bánki József

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK