Vágólapra másolva!
Szerdára rendkívüli elnökségi ülést hívott létre Furulyás János, a Ferencváros elnöke. Információnk szerint a napirendi pontok között a tulajdonosváltás körülményei és a homályos egyebek szerepelnek. Persze, az egyebek között nagyon is komoly személyi változások történhetnek, elvégre Várszegi Gábor kihátrálása az Üllői útról biztosra vehető, egyelőre a módja és az anyagi konzekvenciái nem tisztázottak, ugyanakkor az új tulajdonosok másokkal képzelik el a futballszakosztály irányítását.

A korábban a Vasasnál kudarcot vallott Rácz Gábor állítólag már nem is 500 millió forinttal, hanem egymilliárddal támogatná a Fradit, ám ahogyan mások, úgy Rácz is nyilván a mostani vezetők távozását sürgetné. Tovább tartja magát a szóbeszéd az OTP belépésről is, azonban ezekről a kérdésekről nyilatkozni senki sem akar az Üllői úton.

Ami biztos, ha az új tulajdonosok veszik át a labdarúgó rt.-t, úgy egy team irányítaná a szakosztályt, mivel nem szeretnék, hogy a jövőben is egy kézben összpontosulna a patinás egylet sorsa. Nem mellékesen, az új befektetők elképzelései szerint a pénzek hetven százaléka a futballistákat, a fennmaradó harminc százalék a többi szakosztályt illetné meg.

Az említett rendkívüli ülésen Furulyás Jánosnak tájékoztatnia kell az elnökségi tagokat a várható tulajdonosváltás részleteiről, ám mint az Üllői úton megtudtuk, sem az elnök, sem a grémium többi tagja nem engedi csak úgy felrúgni a Fotex négyéves megállapodását. Például semmiképpen sem mennek bele abba, hogy Várszegi Gábor, mondjuk, újabb 300, netán 400 millió forint kifizetésével vonuljon ki az üzletből.

Egy dologban azonban biztosak a Ferencvárosnál: Szeiler József, a labdarúgó rt. jelenlegi vezérigazgatójának a távozásában, őt ugyanis Várszegi első számú fegyverhordozójának tekintettek a zöldeknél, az egykori kapus maradása tehát egyértelműen a Fotex további maradásának a függvénye, amire minimális esély sem látszik.

Bánki József